Külföld

Horvátország az EU kapujában?

admin
admin

2007. 04. 25. 16:50

Az unió 2009-ben dönthet a horvát csatlakozásról: az ország gazdasága többé-kevésbé rendben, a reformok megfelelően haladnak, de aggasztó a lakosság csökkenő lelkesedése az unió iránt, emellett Zágrábnak rendeznie kell határvitáit is – közölte az Európai Parlament (EP) sajtószolgálata.

Horvátország továbbra is teljesíti a csatlakozásra vonatkozó politikai kritériumokat és olyan működő piacgazdaságnak tekinthető, amelynek középtávon megbirkózik az unión belüli versenyhelyzet nyomásával. Feltéve, hogy – a még meglévő, jelentős gyenge pontok felszámolása érdekében – szigorúan végrehajtja reformprogramjait – állapítja meg az EP.

A parlament ugyanakkor aggodalmát fejezi ki „az EU-csatlakozás (…) csökkenő támogatottsága miatt”, ezért a képviselők arra kérik a horvát kormányt és ellenzéket, valamint az Európai Bizottságot, segítsenek megértetni a lakossággal a csatlakozás előnyeit. Az újonnan csatlakozott országoktól pedig azt várják, osszák meg a csatlakozási folyamat során szerezett tapasztalataikat a horvátokkal.

Az országjelentés dicséretét fejezi ki Horvátországnak a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi törvényszékkel (ICTY) folytatott teljes körű együttműködése miatt. A képviselők azt kérik Horvátországtól és szomszédaitól, egyszer és mindenkorra zárják le az összes megoldatlan határkérdést.

A jelentés megállapítja, hogy a horvátországi kisebbségek helyzetének jogi keretszabályozása kielégítő, de meg kell teremteni képviseletüket a közigazgatás minden szintjén. A képviselők szintén megelégedéssel nyugtázzák a menekültek hazatérésének segítését.

A közös átvilágítás 2006 októberében lezárult, és ezután kétoldalú tárgyalások kezdődhetnek Horvátországgal a közösségi vívmányok egyes sajátos aspektusairól. A képviselők azt szeretnék, ha 2009-ben már dönthetnének a horvát csatlakozásról. Ehhez azonban az kell, hogy 2008-ban fogadják el az unió új alkotmányát, mivel ennek hiányában a további bővítés nem lehetséges – áll a szövegben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.