Nagyvilág

Irán elleni szankciók végrehajtásáról döntött az EU

Az Európai Unió külügyminiszteri értekezlete hétfőn Luxembourgban az Irán elleni ENSZ-büntetőintézkedések végrehajtásáról szóló rendelkezést hagyott jóvá, miután Teherán elvetette, hogy leállítsa urándúsítását.

A külügyminiszterek jóváhagyták azt a határozatot, amelynek értelmében az EU életbe lépteti az ENSZ szankcióit, amiért Irán nem állította le atomprogramját. A szankciók egyebek között olyan egyéneket és szervezeteket sújtanak, akik, illetve amelyek kapcsolatban állnak Teherán vitatott nukleáris és rakétaprogramjával.

Brüsszelbe is eljutott helyszíni kiszivárogtatás szerint az uniós lista hosszabb, mint az ENSZ-é, de részletek egyelőre nem ismeretesek. Ezen érintett természetes személyek nem léphetnek be az Európai Unió területére, és az unióban elérhető javaikat befagyasztják. A javak befagyasztása vonatkozik az érintett szervezetekre is.

Szerdán találkozik Javier Solana, az Európai Unió tagországainak közös kül- és biztonságpolitikai képviselője Ali Laridzsáni iraki főtárgyalóval a teheráni atomprogram ügyében. A találkozóra – amely eldönti a tárgyalások folytatását – a török fővárosban, Ankarában kerül sor.


Ahmadinezsád nem enged

„Irán nem akar kilépni az atomsorompó-szerződésből, és békés eszközökkel fog ellenállni az ENSZ-szankcióknak” – jelentette ki hétfőn Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök a TVE spanyol televíziónak adott, Teheránból élőben közvetített interjújában. „Tevékenységünk mindeddig a jogi keretek között folyt, érdekünk, hogy ez továbbra is így legyen. Nem akarunk kilépni a jogi keretek közül” – mondta Ahmadinezsád arra a kérdésre válaszul, hogy Irán felmondja-e az atomsorompó-szerződést.


“Meg kell védenünk magunkat. Ez a párbeszéd és a békés eszközökkel történő védelem alapján logikus és legitim joga egy országnak. Vannak országok, amelyek kizárólagosságot akarnak maguknak a nukleáris fűtőanyagok előállítása terén, és szerintem ez az eredője minden problémának” – mondta Ahmadinezsád farszi nyelven, amelyről egy tolmács fordított spanyolra az interjúban.


Az elnök szerint az Európai Uniónak az Egyesült Államokétól eltérő álláspontot kellene képviselnie az iráni atomdossziéról szóló tárgyalásokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik