Nagyvilág

Az iraki kormányfő is ellenzi a bagdadi védőfal építését

Núri al-Máliki iraki kormányfő vasárnap kairói sajtóértekezletén közölte, kérte a bagdadi Adzamíja síita negyed szunnita közösségének védelmére felhúzni tervezett fal építésének leállítását.

Máliki Amr Múszával, az Arab Liga főtitkárával folytatott megbeszélés után kijelentette, ellenzi a fal megépítését, ezért szombaton kérte az építkezés leállítását, egyszersmind azt is, hogy az amerikai haderő találjon más megoldást “a körzet megvédésére”.


Az amerikai katonaság arra hivatkozva kezdett falat emelni a síita negyedben, hogy megvédelmezi az ottani, kisebbségben lévő szunnita közösséget a támadásoktól.


Az iraki kormányfő vasárnap érkezett Egyiptomba, arab országokat érintő körútja első állomására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik