Külföld

A Kreml elismerte, hogy túl keményen járt el

admin
admin

2007. 04. 17. 20:21

A Kreml belátta, hogy az orosz rohamrendőrök túlreagálták a rendszerbíráló koalíció hét végi felvonulási kísérleteit, de az állambiztonsági szolgálat (FSZB) kihallgatásra idézte be a Másik Oroszország két vezéralakját.

A Kreml helyettes szóvivője úgy vélte a Russia Today orosz műholdas tévében sugárzott keddi interjújában, hogy “valóban volt némi túlreagálás a (rendőrök kemény fellépésében), de alapvető szerepük a törvényes rendet biztosításában állt a (moszkvai és szentpétervári) utcákon”.


Dmitrij Peszkov “némi túlzással” vádolta meg a külföldi média képviselőit is a (tiltakozó menetek szétverésének) tálalásában, s egyben marginálisnak minősítette a (Vlagyimir Putyin elnök tekintélyuralmi rendszere elleni) tüntetéseket. Végül sajnálkozott, amiért a (rendszerbíráló) ellenzék “jórészt összeolvadt a radikálisokkal, sőt az ultraradikálisokkal”.


Ezzel Peszkov elsősorban a Másik Oroszországban részt vevő nemzeti-bolsevikokra célozhatott. Ezek vezetőjét, Eudard Limonovot beidézték az FSZB moszkvai igazgatóságára kihallgatásra, akárcsak a koalíció motorjául szolgáló Polgári Egységfront vezetőjét, Garri Kaszparov egykori sakkvilágbajnokot.


Az állambiztonsági ügynökök azt vizsgálják, mennyire minősíthető kettejük hét végi viselkedése szélsőséges cselekményekre való (törvénysértő) buzdításnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.