Külföld

Izvesztyija: válaszolni kell a szovjet emlékművek elleni támadásokra

admin
admin

2007. 04. 17. 10:04

Az oroszoknak válaszolniuk kell a szovjet hősi emlékműveket érő kelet-európai tervszerű támadásokra – írta egy Kreml-barát lap keddi véleményrovatában.

Az Izvesztyija szerint Magyarországon kampány indult a budapesti szovjet hősi emlékmű áthelyezéséért, amelyet magyar nacionalisták már többször meggyaláztak. Lengyelországban „a történelmi hitelesség hiányára” hivatkozva bezárták az orosz kiállítást az auschwitzi volt náci koncentrációs táborban. Észtországban arra készülnek, hogy áthelyezzék a felszabadító szovjet katonának szentelt emlékművet, s egyben újratemessék a közelében nyugvó katonákat – sorolta a moszkvai lap az orosz közvéleményt aggasztó kelet-európai fejleményeket.

Aman Tulejev, Kemerovo terület kormányzója mindebben az „oroszellenes internacionálé frontális támadását” látja. A balti államok, Lengyelország, most pedig Magyarország is „készséggel játsszák a provokátorok és felbujtók szerepét” ebben a kampányban – vélte Tulejev, aki szerint az oroszoknak végre rá kell ébredniük, hogy tervszerűen támadják őket.

„A harc a történelemben elfoglalt helyünkért és szerepünkért folyik. Most már ideje válaszolni… Mégpedig oly módon, hogy egyszer s mindenkorra elvegyük Oroszország „jóakaróinak” a kedvét szentélyeink lerombolásától. Nehogy a Nagy Honvédő Háborút elvesztő nemzedékként vonuljunk be a történelembe.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.