Nagyvilág

Fej-fej mellett Sarkozy és Royal

Nicolas Sarkozy jobboldali francia elnökjelölt elvesztette tartós népszerűségbeli fölényét szocialista versenytársával, Ségolene Royallal szemben, s a két politikus fej-fej mellett küzdelemben juthat be az elnökválasztás második fordulójába - tűnt ki egy közvélemény-kutatásból.

A CSA intézet által a Le Parisien című lap számára készített, hétfő este nyilvánosságra hozott felmérés – öt nappal a választási kampány vége előtt – Sarkozy csekély vezetését mutatta ki: a választópolgárok 27 százaléka adná reá voksát az elnökválasztás április 22-i első fordulójában, míg Royalra 25 százalék szavazna.

Sarkozy ily módon egy százalékpontot veszített népszerűségéből a CSA előző felméréséhez képest, Royalé viszont ugyanennyivel növekedett. A szocialista jelöltnek az elmúlt hetekben először sikerült ledolgoznia jobboldali vetélytársával szembeni hátrányát. A választók szimpátiáját január 15. előtt szondázó felmérések még Sarkozy második fordulós győzelmét vetítették előre.

A mostani felmérés szerint Francois Bayrou centrista elnökjelölt az elnökválasztás első fordulójában a voksok 19 százalékára számíthat (vagyis népszerűsége 2 százalékponttal csökkent), míg Jean-Marie Le Pen szélsőjobboldali jelölt a szavazatok 15,5 százalékát szerezheti meg (+0,5 százalékpont). A CSA-felmérés szerint Sarkozy és Royal az elnökválasztás – eszerint nagyon valószínű – második fordulójában, május 6-án egyaránt a voksok 50 százalékára számíthat.

Baloldali politikusok nemrégiben javasolták, hogy Royal az első forduló előtt Sarkozy ellenében kössön koalíciót Bayrou-val. A centrista jelölt előbb nyitottnak mutatkozott az indítvány iránt, majd visszakozott, s Royal is elutasította a szövetség lehetőségét, mondván hogy bízik a győzelemben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik