Külföld

Élesen bírálta Oroszországot a FAZ

admin
admin

2007. 04. 16. 10:10

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) hétvégi tüntetésekkel szembeni, erőszakos hatósági fellépés miatt kritizálta Oroszországot a hétfői kommentárjában.

A tekintélyes német konzervatív napilap mindenekelőtt arra mutatott rá: Oroszországban az elmúlt két napban ismét bebizonyosodott, hogy a Putyin-rezsim „irányított demokráciája” nem tűri a politikai tiltakozásokat. Az állami erőszak a népszerűtlen tüntetésekre minden alkalommal ütlegeléssel és letartóztatásokkal válaszol, még akkor is, ha csak néhány száz tüntetőről van szó.

A Kremlt nyilvánvalóan nem elégítette ki, hogy az elnök számára veszélyesnek tartott politikai mozgalmakat az elmúlt években sikerült szinte teljesen ellehetetleníteni – írta az újság, rámutatva, hogy ezek a mozgalmak gyakorlatilag semmilyen szerepet nem játszanak már.


A korábbi sakkvilágbajnok, Garri Kaszparov – aki a FAZ szerint egyre inkább a Putyin-ellenes tábor vezéralakjává válik – olyan „gusztustalan” alakokkal, mindenekelőtt a nemzeti bolsevikekkel szövetkezett, akiket egy szélsőjobboldali múlttal rendelkező személy irányít.


Egy ilyen ország az adott körülmények között aligha lehet Európa stratégiai partnere, megbízható partner semmiképp sem – hangsúlyozta a FAZ, sürgetve: az Oroszországtól való függőséget – mindenekelőtt energiapolitikai téren – a lehető legcsekélyebb szinten kell tartani, nem pedig tovább fokozni azt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.