Nagyvilág

Gyorsítással válaszol Irán a szankciókra

Irán még jobban felgyorsítja atomipari fejlesztéseit, ha újabb ENSZ-szankciókat rónak ki rá - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.

„Az első (ENSZ biztonsági tanácsi) határozat után megindítottuk a nukleárisfűtőanyag-ciklust, a második után megkezdtük a fűtőanyag-előállítás ipari szakaszát, ha pedig egy másik határozatot bocsátanak ki, az iráni nemzet új képességeire fog fény derülni” – mondta az államfő a dél-iráni Kazirúnban elhangzott beszédében.

Irán a múlt héten bejelentette, hogy hozzákezdett ipari méretekben uránt dúsítani: 3 ezer centrifugát helyezett üzembe natanzi urándúsító üzemében, tízszer annyit, mint amennyi ilyen berendezés iráni működéséről a világ addig tudott. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és több más állam bírálta Teheránt a bejelentés miatt, de szakértők kételyeiknek adtak hangot az iráni állítás valóságtartalmával kapcsolatban.

Az ENSZ BT márciusban egyhangúlag elfogadott 1747-es számú határozatában kiterjesztette a Teheránra az urándúsítás miatt – a 1737-es BT-határozattal – tavaly decemberben kirótt szankciókat, követelve, hogy Irán május végéig állítsa le nukleáris programját. A Nyugat attól tart, hogy Irán az urándúsítást atomtöltet gyártására használja fel. Teherán kezdettől fogva tagadja ezt a vádat.

Ahmadinezsád hétfőn megismételte, hogy az iráni nukleáris program békés célú. „Az iráni nemzet minden atomenergia-kapacitását a mezőgazdaságban, az iparban és a gyógyszeriparban fog felhasználni, illetve áramtermelésre fordítja azt” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik