Ladislav Adamec a prágai politikai főiskola elvégzése után politikusként tevékenykedett, de a hatvanas-hetvenes években nem tartozott a csehszlovák politikai elithez. Az 1968-as “prágai tavasz” idején mint Csehszlovákia Kommunista Pártja (CSKP) Központi Bizottságának tagja ugyan támogatta a reformokat, de miután augusztusban nyíltan nem lépett fel Csehszlovákia szovjet megszállása ellen, helyét a párt szélesebb vezető testületében megőrizte.
Politikai pályafutása a nyolcvanas évek második felében ívelt magasra, amikor 1987-ben cseh, majd 1988-ban csehszlovák miniszterelnökké nevezték ki. Kormányfőként az akkori vezető csehszlovák politikusok közül elsőként óvatosan ugyan, de már konkrét tevékenységében is nyíltan a Mihail Gorbacsov szovjet pártvezető által életre keltett peresztrojkás reformok oldalára állt, s vitába keveredett a CSKP reformellenes, konzervatív csúcsvezetésével.
Az 1989. novemberi “bársonyos forradalom” idején a vezető csehszlovák kommunista politikusok közül ő volt az első, aki hajlandó volt tárgyalóasztalhoz ülni a Václav Havel vezette ellenzékkel előbb a hatalom megosztásáról, majd a belpolitikai fejlemények nyomására a hatalom átadásáról is.
Vezető politikai tisztségének megtartásához azonban ez már nem volt elég, s Adamec 1989 decemberében távozott a szövetségi csehszlovák kormány éléről. Röviddel azután ugyan megválasztották a CSKP elnökévé, de az évtizedeken át államhatalmi pozícióban lévő pártot nem volt képes megreformálni és 1990 őszén ebből a tisztségéből is távozott. Néhány héten belül parlamenti képviselői mandátumáról is lemondott és végleg elhagyta a közéletet.
