Külföld

Phenjan elmulasztotta az első határidőt

admin
admin

2007. 04. 14. 10:13

Észak-Korea nem teljesítette a szombati határidőre a nukleáris programja felszámolásáról februárban született hatoldalú megállapodásban foglalt első kötelezettségvállalásait, és az amerikai tárgyalóküldöttség vezetője szerint ezzel a megállapodás vesztett lendületéből.

Pekingben tartózkodik az amerikai küldöttségvezető, Christopher Hill külügyi államtitkár-helyettes. Mielőtt ott szombaton találkozott Vu Ta-vejjel (Wu Dawei), a kínai küldöttség vezetőjével, aggódó hangnemben közölte újságírókkal, hogy szerinte a folytatódó észak-koreai időhúzás veszélyezteti a február 13-i megállapodást. Hill a héten már találkozott a dél-koreai és a japán küldöttségvezetővel, és elmondta, hogy a kínai fővárosból is beszél majd telefonon az összes delegációvezetővel, kivéve az észak-koreaival, Kim Kje Gvannal.

A februári megállapodás szerint Észak-Koreának hatvan napon belül – vagyis péntek éjfélig – kellett volna teljesítenie az első vállalásokat, amelyekért cserébe kapott volna 50 ezer tonna fűtőolajat. Phenjan arra hivatkozva nem teljesítette ezeket, hogy még mindig nem rendeződött pénzügyi vitája az Egyesült Államokkal, nem jutott hozzá ahhoz a pénzéhez, amely egy makaói bankban volt számlákon, és amelyet az Egyesült Államok zároltatott, mert az volt a gyanúja, hogy az összeg pénzmosásból, illetve -hamisításból származik. Hill kezdetben március közepére ígérte a befagyasztás feloldását, de az bonyolultabbnak bizonyult annál, mint gondolták. Végül a zárlatot kedden feloldották, de Phenjan állítása szerint azóta még nem tudott meggyőződni arról, hogy valóban hozzájuthat az összesen 24 millió dollárhoz.

Phenjan pénteken hangoztatta, hogy “nincs ok a borúlátásra” az atomprogramja leszereléséről kötött megállapodást illetően, és teljesíteni fogja vállalt kötelezettségeit, ha végleg megoldódott a pénzügyi vita.

Hill közölte szombaton: az Észak-Koreával tárgyaló öt országnak egyöntetűen az a véleménye, hogy Phenjan most már nem hivatkozhat semmire, ha nem teljesíti vállalásait.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.