Külföld

Cselből hajlandó lemondani a román államfő

admin
admin

2007. 04. 13. 15:02

Váratlan "hadicselnek", önnön arculatát javítani kívánó "politikai húzásnak" nevezik román politikusi és sajtóberkekben Traian Basescu román államfő bejelentését, miszerint kész lenne lemondani, ha a parlament megszavazná felfüggesztését.

A Cotidianul című bukaresti napilap pénteki számának adott interjúban a parlamenttel nyílt konfliktusban álló, a korábbiakban többször is előrehozott választásokat sürgető Basescu kijelentette: lemondásával szeretné “a nép elé állítani” azokat, akik elkövetnék ellene ezt a “visszaélést”. Ezzel a kijelentéssel lényegében az elnöki felfüggesztést kezdeményező Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnökre, illetve az államfővel hadban álló Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökre utalt.

Az államfő olyan pillanatban hozta nyilvánosságra e közéletet sokkoló szándékát, amikor a törvényhozó testületen belül már megindult, és a jövő héten talán le is zajlik a felfüggesztésével kapcsolatos – eredetileg az ellenzéki szociáldemokraták által kezdeményezett – procedúra. A másik két ellenzéki erő, a Konzervatív Párt (PC) és a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt (PRM) csatlakozott e kezdeményezéshez, és talán a liberális párt honatyái is megszavaznák a kezdeményezést.

Csakhogy az államfő végleges leváltásához népszavazásra lenne szükség. Ha viszont az államfő lemond, akkor az alkotmány értelmében harminc napon belül előre hozott elnökválasztásokat kellene kiírni. A kommentátorok szerint éppen ebben rejlik Basescu “hadicselének” lényege. Mivel a demokrata párt soraiból államelnöki székbe került Basescu három éven keresztül sikertelenül próbálta kitúrni a liberális Calin Popescu Tariceanut miniszterelnöki székéből, most kényszerlépésre kárhoztathatja mind a kormányfőt, mind pedig Mircea Geoanát, a szociáldemokraták elnökét.

Biztos esélyes

Előre hozott államfőválasztás esetén ugyanis a liberálisok és a szociáldemokraták kénytelenek lennének húzóembereiket indítani Basescu ellen, mégpedig a biztos vereség tudatában. A március végén készített felmérések szerint Basescura a választópolgárok 40–44 százaléka voksolna, tehát fölényesen győzne. Tariceanunak ráadásul – ha ringbe száll – le kellene mondania miniszterelnöki tisztségéről, vagyis Basescu ezáltal elérné régóta áhított célját.


Traian Basescu az Európai Tanács közgyûlésén



Ioana Lupea neves politikai szakíró az Evenimentul Zilei hasábjain pénteken kifejtette: ilyen esetben mindegyik párt gyakorlatilag feláldozná húzóembereit, akik e veszteség után nem sok jóra számíthatnak a jövőre esedékes helyhatósági és parlamenti választásokon. Basescu viszont megerősödve kerülne ki, s ez jelentős politikai tőkét jelentene demokrata “kedvenceinek”.

Mi lesz a folytatás?

Nem véletlen, hogy csak Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) elnöke minősítette kedvezően Basescu bejelentését. Crin Antonescu, a liberálisok alelnöke ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy az államfő e “húzása” csupán újabb arculatjavító lépés, a tőle megszokott, sokkoló cselek egyike. Mircea Geoana szociáldemokrata pártvezér mindesetre igyekszik továbbra is magabiztosnak mutatkozni, hangsúlyozva: ha törik, ha szakad, végigviszik a felfüggesztési procedúrát. Az ugyancsak szociáldemokrata Ion Iliescu volt államfő azonban, éppen ellenkezőleg, visszavonulót fújt, hangoztatva: Basescu felfüggesztése már nem célja e pártnak. A bukaresti megfigyelők egy része maga is tudni véli, hogy a szociáldemokrata párton belül egyre nagyobb a tétovázás a procedúra folytatását illetően.

Egyes román lapkommentátorok szerint a felfüggesztést kezdeményező pártok megszégyenülés nélküli “visszavonulásához” esetleg jó kapaszkodót jelenthet az alkotmánybíróság nemrég született – a parlament számára amúgy nem kötelező érvényű – határozata. Eszerint az államfő valóban alkotmányt sértett (ezzel az indokkal indították a kezdeményezők a felfüggesztési eljárást), de a taláros testület szerint az nem volt olyan mértékű, hogy indokolt legyen a tisztségéből való felfüggesztése.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.