Nagyvilág

Berezovszkij támogatja Putyin rendszerének a megdöntését

"Forradalmat" készít elő Oroszországban Borisz Berezovszkij orosz pénzember, akinek pénteken Londonban megjelent lapnyilatkozata szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök rendszerét csak erővel lehet megdönteni.

A londoni emigrációban élő Berezovszkij, akit hazájában jelentős értékre elkövetett csalásért köröznek, a The Guardiannek, a legnagyobb brit baloldali napilapnak adott interjúban azt mondta: már pénzel is olyan embereket, akik az államfő közelében vannak, és akik “palotapuccsra” szövetkeznek.


“Erőt kell alkalmaznunk ennek a rezsimnek a megváltoztatására … ezt a rezsimet képtelenség demokratikus eszközökkel megváltoztatni” – mondta a mágnás, akinek vagyonát a brit lap 850 millió fontra (330 milliárd forint) becsüli.


Berezovszkij, aki valaha Putyin elődjének, Borisz Jelcinnek egyik bizalmasa volt, 2003 óta él londoni száműzetésben. Moszkva már többször kérte kiadatását, de a brit hatóságok eddig megtagadták ezt. Az üzletember a kilencvenes években kétes privatizációs ügyletek révén tett szert vagyonára.


Az interjúban úgy vélte: annak semmi esély sincs, hogy a mostani oroszországi rendszert demokratikus választások révén változtassák meg.


Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője a nyilatkozatra reagálva ezeket a megjegyzéseket bűncselekménynek minősítette. Majd megjegyezte: “szeretnénk remélni, hogy London soha nem fog hivatalosan menedéket adni egy olyan valakinek, aki az erőszak eszközét bevetve akar megdönteni egy rendszert Oroszországban”.


Peszkov utalást tett arra, hogy az orosz hatóságok a Guardian-interjú után esetleg ismét meghallgatnák Berezovszkijt, akit a Litvinyenko-üggyel kapcsolatban orosz főügyészségi nyomozók Londonban már kikérdeztek.


Az orosz hatóságok bűnügyi eljárást indítanak Borisz Berezovszkij nyilatkozata miatt – jelentették pénteken az orosz hírügynökségek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik