Külföld

Le Pen “megtalálta” Sarkozyt

admin
admin

2007. 04. 10. 18:25

Nicolas Sarkozy, a francia Népi Mozgalom Uniója (UMP) elnökjelöltje, volt belügyminiszter provokációnak nevezte a France-2 televíziónak adott nyilatkozatában, hogy szélsőjobboldali elnökjelölt-vetélytársa, Jean-Marie Le Pen célzást tett külföldi származására.

A Nemzeti Front elnöke azt mondta a minap Sarkozyról, hogy “bevándorló-ivadék”, míg önmagát “Franciaország szívéből való” jelöltként jellemezte. (Arra célzott, hogy Sarkozy apja – Nagy-Bócsay Sárközy Pál – magyar bevándorló, anyja pedig görög származású francia zsidó.) “Le Pen szeret felháborító, rémes dolgokat mondani, csak hogy magára irányítsa a figyelmet” – reagált a Nemzeti Front elnökjelöltjének szavaira a Népi Mozgalom Uniójának elnökjelöltje.

Sarkozy bevallottan a bevándorlással szembeni kemény vonal követésével próbálja elhódítani Le Pentől választóit, ezért a Nemzeti Front elnöke ezen a területen próbálja a legtöbb csapást mérni ellenfelére. Nem is teljesen eredménytelenül, amit egyebek között a mostani elnökválasztási kampány egy meghökkentő jelensége is igazolni látszik.

A már letelepedett, állampolgárságot nyert egykori bevándorlók, illetve az egykori bevándorlók sarjai közül sokan Le Penre készülnek szavazni, ezt jelzi legalábbis a francia belügyminisztérium egy tanulmánya, amelyet a Le Canard Enchainé című hetilap hozott nyilvánosságra. E tanulmány szerint az észak-afrikai származású franciák nyolc százaléka (mintegy százezer ember) kívánja Le Penre adni a voksát.

Sarkozyt is sokan bírálják

Sarkozy másfelől védekezésre kényszerült a pedofilek és a fiatalkorú öngyilkosok veleszületett hajlamairól tett kijelentései miatt. A konzervatív elnökjelölt azt mondta a minap a Philosophie című folyóiratnak adott interjúban: “Hajlok arra a feltevésre, hogy egy pedofil eleve pedofilnak születik”. Nagy probléma, hogy “ez a betegség egyelőre nem kezelhető” – tette hozzá. Ugyanitt kifejtette, hogy szerinte a fiatalkorúak öngyilkosságai is inkább genetikai hajlamra vezethetők vissza, semmint a szülők nevelési hibáira vagy hanyagságára.

Nemcsak vetélytársai – más pártok elnökjelöltei – bírálták e kijelentéseit, hanem filozófusok, genetikusok és egyházi személyek is szükségesnek érezték, hogy állást foglaljanak ellenük. Francois Bayrou, a centrista Unió a Francia Demokráciáért (UDF) jelöltje, volt nevelésügyi miniszter haragosan kifakadt Sarkozy kijelentései ellen, mondván, hogy azok “nem méltók egy XXI. század eleji demokráciához”. A szocialista Ségolene Royal – Sarkozy legnagyobb riválisa az elnöki tisztségért folytatott versengésben – felháborítónak nevezte a volt belügyminiszter kijelentéseit.

Sarkozy úgy felelt kedden a France-2-nek adott nyilatkozatában a kijelentéseit ért bírálatokra, hogy ő csupán vitát kívánt kezdeményezni arról, mennyi az emberben a veleszületett tulajdonság és mennyi a szerzett tulajdonság. Hozzátette, hogy neki nincs kész válasza erre, csupán azt szerette volna elérni, hogy meginduljon a vita a kérdésről.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.