Nagyvilág

Vádemelés a londoni merényletek gyanúsítottjai ellen

A három férfit tömegközlekedési eszközökön és turista látványosságok ellen elkövetett robbantásra való szövetkezéssel vádolják - jelentette be a Scotland Yard.

Március 22-i őrizetbe vételük óta tartják fogva őket Londonban és a brit rendőrség terrorellenes részlege folytatja kihallgatásukat. Két vádlottat, a 23 éves Shipon Ullahot és a 30 éves Mohammed Shakilt Manchester repülőterén fogták el, amikor Pakisztánba készültek elutazni. Harmadik társukat, a 26 éves Sadeer Saleemet Leedsben vették őrizetbe.


Ez az első vádemelés a 2005. július 7-i londoni merényletek ügyében folyó nyomozás során.

A három férfit azzal vádolják, hogy 2004. november 1. és 2005. június 29. között összeesküdtek a négy öngyilkos merénylővel – Mohammed Siddique Khannal, Shezhad Tanweerrel, Jermaine Lindsay-jel és Hasib Husseinnel -, hogy emberi életek veszélyeztetésére és jelentős anyagi kár okozására alkalmas robbanószerkezeteket helyezzenek el londoni tömegközlekedési eszközökön és/vagy turisták által látogatott helyeken.


A brit földön elkövetett eddigi legsúlyosabb merényletben ötvenhatan haltak meg, közöttük a négy merénylő, közel hétszázan pedig megsebesültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik