Nagyvilág

Lezuhant egy amerikai katonai helikopter Irakban

Fegyveres támadás nyomán földhöz csapódott csütörtökön egy amerikai katonai helikopter Bagdadtól délre. Egy bászrai robbanásban életét vesztette négy brit katona és egy tolmács.

A helikopter lezuhanását az iraki hadsereg egyik tisztje közölte nyugati tudósítókkal, hozzátéve: arról nincs értesülése, hogy vannak-e halálos áldozatok, illetve sérültek. Az amerikai hadsereg iraki parancsnoksága eddig nem erősítette meg a hírt, csak közölte, hogy vizsgálja a bejelentést.

Az iraki katonatiszt szerint egy Black Hawk típusú amerikai helikopter zuhant le a Bagdadtól harminc kilométernyire délre fekvő Latífíja közelében, mezőgazdasági területen, miután fegyveresek tüzet nyitottak rá. Más állítólagos szemtanúk Apache típusú helikoptert véltek felismerni a légi járműben. E beszámolók szerint a golyózáporba került amerikai helikopter előbb imbolygott egy darabig a levegőben, majd megpróbált landolni. Keményen ütközött ugyan a földhöz, de nem robbant fel.

Latífíja is része annak az iraki területnek, amelyet „a halál háromszögeként” emlegetnek a kormányellenes szunnita felkelők gyakori rajtaütései miatt. Idén már legalább kilenc amerikai helikopter zuhant le az arab országban, egy részük ellenséges tűzben kapott találat következtében.

Núri al-Máliki iraki kormányfő bejelentette csütörtökön, hogy az iraki hatóságok átveszik a biztonsági ellenőrzést az ország délkeleti részén, az iráni határ közelében fekvő Majszán tartomány felett. Kevin Stratford-Wright brit altábornagy is megerősítette, hogy csapatai a biztonsági ellenőrzés áprilisi átadására készülnek Majszán tartományban. Majszán lesz a negyedik Irak 18 tartománya közül, amelyben a nemzetközi koalíció csapatai átruházzák az iraki erőkre a biztonsági ellenőrzés felelősségét.

Út mentén elhelyezett pokolgép robbant csütörtökön Bászrában, a dél-iraki olajvidék központjában brit katonák egy csoportja mellett. Négy brit katona és egy kuvaiti civil tolmács életét vesztette, egy brit katona súlyos sérüléseket szenvedett – közölte Katie Brown brit katonai szóvivő. Egy helybeli lakos azt mondta külföldi tudósítóknak, hogy legalább egy páncélozott járművet látott lángokban a detonáció után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik