Nagyvilág

Alkudozik az ukrán kormányfő

Viktor Janukovics ukrán kormányfő szerdán közölte: nem fogadja el a parlament feloszlatására és előrehozott választások kiírására vonatkozó elnöki rendeletet, és engedményeket ajánlott fel Viktor Juscsenko államfőnek annak visszavonása fejében.

Az elnök hétfő este oszlatta fel a törvényhozást, miután a múlt héten az őt támogató pártszövetség több parlamenti képviselőjét átcsábították a kormánykoalíciót alkotó erők padsoraiba. A parlamenti többség és a kormány illegálisnak minősítette Juscsenko lépését, és az alkotmánybírósághoz fordult.

Viktor Janukovics azzal vádolta meg az elnököt, hogy nyomást gyakorol a bíróságra, és közölte, hogy a testület elnöke, Ivan Dombrovszkij le kíván mondani. Olena Lukas, a kancelláriaminiszter első helyettese közölte, hogy az alkotmánybíróság tagjai nem fogadták el az elnök lemondását, így a testület megkezdte a beadvány tárgyalását.


Engedményeket tenne Janukovics

Janukovics szerdán kijelentette: az alkotmánybíróság döntéséig semmiképpen nem kezdik meg az elnök által május 27-re kitűzött előrehozott választások előkészületeit. Viktor Janukovics a kormányülésen több engedményt ajánlott fel az államfőnek annak fejében, ha visszavonja a parlament feloszlatását elrendelő ukázt. A kormányfő közölte: az ellenzék és az államfő megnyugtatása érdekében kész eleget tenni Juscsenko fő kérésének, aki meg kívánja akadályozni a honatyáknak a kormánypárti táborba történő átcsábítását.



Alkudozik az ukrán kormányfő 1

Janukovics ukrán miniszterelnököt éltetik támogatói kijevi nagygyûlésén (MTI)



A kormánykoalíció kész továbbá módosítani a „narancsszínű forradalom” után elfogadott alkotmánymódosítási törvényt, amely jelentősen csökkenti az elnök jogkörét a parlament és kormány kompetenciái javára. A kormány kész továbbá törvényben rögzíteni a kormányalakításkor aláírt nemzeti egységokmányban foglaltakat, amelyben Janukovics vállalta, hogy tiszteletben tartja az elnök Nyugat-barát külpolitikai irányvonalát. Janukovics leszögezte: a kormány tiszteletben fogja tartani az alkotmánybíróságnak a parlament feloszlatásával kapcsolatos állásfoglalását.


Blokádra készülnek


Közben tízezer kormánypárti tüntető tartott nagygyűlést szerda délben a kijevi Függetlenség terén. Olekszandr Moroz, a Viktor Juscsenko által hétfőn feloszlatott parlament elnöke kijelentette: a kormánykoalíció nem fél az előrehozott választásoktól.


A szocialista házelnök megköszönte az „alkotmánynak és az ország stabilitásának” szóló támogatást. Meggyőződését fejezte ki, hogy visszavonják az előrehozott választásokat kiíró elnöki rendeletet. Petro Szimonenko, az Ukrajnai Kommunista Párt vezetője felszólította a tüntetőket, vonuljanak át az elnöki rezidenciához, és követeljék a rendelet visszavonását. Szimonenko közölte: április 11. utánra országos általános sztrájkba kezdenek, ha nem teljesítik a követelést.


A tömeg a Viktor Janukovics kormányfő vezette Régiók Pártja több parlamenti képviselőjével az élén elindult az elnöki titkárság épülete felé, miután Mikola Rugykovszkij közlekedési miniszter felszólította a tüntetőket, hogy zárják körül az épületét. „Ha ez nem segít, holnap Horuzsivkát (Viktor Juscsenko elnök szülőfaluját) és Koncsa-Zaszpát (Kijev villanegyedét) is blokád alá vesszük, ahol az elnök nyaralója van” – mondta a szónok.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik