Nagyvilág

Megtagadták az engedelmességet az észak-koreai diplomaták

Külszolgálatban lévő észak-koreai diplomaták és külkereskedők megtagadták az engedelmességet, amikor kormányuk utasította őket gyermekeik hazaküldésére – értesült a dél-koreai Yonhap hírügynökség kedden, észak-koreai ügyekben jártas személyre hivatkozva.

Az utasítás értelmében mintegy négyezer gyereknek kellett volna március végéig visszaérkeznie külföldről Észak-Koreába – olvasható a dél-koreai jelentésben. A külszolgálatban dolgozó észak-koreaiak tömeges ellenszegülése egyelőre csak arra indította a phenjani kormányt, hogy további egy hónap haladékot adjon. A Kim Dzsong Il legfőbb észak-koreai vezető utasításaival való szembeszegülés azonban súlyos bűnnek számít a kelet-ázsiai kommunista országban, s az ilyen „bűn” elkövetői hamar börtönben vagy kényszermunkatáborban találhatják magukat.

A mostanihoz hasonló „tömeges” engedetlenség példátlan is Észak-Korea történetében, és könnyen lehet, hogy számos észak-koreai diplomata és külkereskedő disszidálásával végződik az ügy – vélekedett a dél-koreai hírügynökség. Arra nem tér ki a jelentés, miért akarja a phenjani vezetés elszakítani a gyermekeket külföldön szolgálatot teljesítő szüleiktől, de több történelmi példa mutatja, hogy egyes államok ilyen módon próbálják sakkban tartani diplomatáikat, „szavatolni a rendszerhez való hűségüket”.

Észak-Korea pekingi nagykövetségének egyik tisztségviselője „téves találgatásnak” minősítette a Yonhap jelentését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik