Külföld

Generációváltás az al-Kaidában

admin
admin

2007. 04. 02. 17:22

A Pakisztán törzsi térségeiben újjászerveződő al-Kaida nemzetközi terrorszervezet új vezetői generációt nevelt ki - írta a hétfői The New York Times amerikai felderítési információkra hivatkozva.

Az al-Kaida az amerikai elhárítás meglepetésére és ijedtségére képes volt talpra állni és egy új vezetői réteget előállítani annak dacára, hogy a 2001. szeptember 11-i merényletek kitervelőinek és szervezőinek a zömét megölték vagy elfogták. Az amerikai hírszerzésnek felül kellett vizsgálnia azt a korábbi értékelését, hogy az utóbbi hat év terroristaellenes akciói nyomán megbénult az al-Kaida felső vezetése. Kiderült, hogy a hálózat irányítói nem gyengültek meg annyira, mint hitték.

A felderítés szerint az al-Kaida új vezetői generációja a megelőzőnél sokkal szerteágazóbb, nem egy, hanem több tervező központjuk létezik. A lap megnevezte azt az öt férfit – két egyiptomit, egy líbiait, egy marokkóit és egy irakit – aki a terrorszervezet jelenlegi felső vezetését vélhetően alkotja. Az ötből három terrorista fotóját is közölte az újság.


Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) értesülései szerint az al-Kaida vezetése ma már nem olyan hierarchikus, nincs olyan merev alá- és fölérendeltségi viszony, mint 2001 előtt Afganisztánban volt. A több irányítási központ viszonylagos önállósággal működik, nincsenek napi kapcsolatban Oszama bin Ladennel vagy helyettesével, Ajman az-Zawahrival.

Amerikai hírszerzők és külső elemzők szerint az al-Kaidát 30-as éveik közepén járó terroristák irányítják, akik például az afganisztáni és a csecsenföldi harcokban edződtek. Származásuk alapján a korábbinál – amikor alapvetően tapasztalt egyiptomi harcosok álltak az élen – kevésbé egységesek, több pakisztáni, sőt észak-afrikai terrorista is megtalálható közöttük. Az Irakból hazájukba visszatérő dzsihádista terroristák, akik a világ legkorszerűbb amerikai hadserege elleni harcokban tűntek ki, sokkal “felkészültebbek” azoknál a mudzsahedeknél, akiket egykor a szovjetek elleni küzdelem keményített meg.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a belbiztonsági minisztérium legfrissebb értesülése szerint titkos terrorista sejtek az Egyesült Államokban azt tervezik, hogy a 2004-es oroszországi beszláni túszejtési akció mintájára amerikai iskolák ellen hajtanak végre támadásokat (a csecsen terroristák akciójában 338-an haltak meg, köztük 172 gyerek). Az FBI szerint a terroristák buszokkal és egyéb járművekkel akarnak bejutni iskolák területére, hogy ott tömegmészárlást kövessenek el. Állítólag mind több olyan muszlim jelentkezik buszsofőrnek, akit “szélsőséges csoportokhoz fűznek kapcsolatok”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Hmejmími légitámaszpont, 2017. december 11.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) pilótákkal fényképezkedik a szíriai Hmejmímnél működő orosz légitámaszponton 2017. december 11-én. Putyin a bázison tett villámlátogatásán elrendelte az orosz csapatok Szíriából történő visszavonásának megkezdését. (MTI/AP/Szputnyik/Kreml pool/Mihail Klimentyev)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.