Külföld

A brit katonák szabadon engedését követeli Solana

admin
admin

2007. 03. 30. 14:26

"Nagy hibát" követett el Irán azzal, ahogy a brit katonák elfogása ügyében kialakult diplomáciai patthelyzetet kezelte - nyilatkozott az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

“Iránnak azonnal szabadon kellene engednie a katonákat” – mondta Javier Solana az uniós külügyminiszterek brémai informális tanácskozására érkezve. Irán “nagy hibát” követett el – tette hozzá.

A 27 tagállam külügyminiszterei arra készülnek, hogy Nagy-Britanniával való “szolidaritásukat kifejező” üzenetet fogalmaznak meg – mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter, a tanácskozás házigazdája.

Margaret Beckett brit külügyminiszter szintén a tanácskozás kezdete előtt nyilatkozva azt mondta, “szeretnénk, ha békés úton oldódna meg (az ügy)” . Hozzátette: uniós partnerei megértik a kérdés komolyságát.

A 15 brit katonát – haditengerészeket és tengerészgyalogosokat vegyesen – az iraki-iráni határfolyón, a Satt-el-Arab vízi úton fogta el az iráni haditengerészet a múlt hét végén, azt állítva, hogy iráni felségvizeken tartózkodtak. Nagy-Britannia álláspontja szerint iraki vizeken fogták el katonáikat az irániak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.