Külföld

Az arab országok megismételték ajánlatukat Izraelnek

admin
admin

2007. 03. 29. 08:28

Változatlan formában újra előterjesztették 2002-es békekezdeményezésüket az arab vezetők szerdán az Arab Liga rijádi csúcsértekezletén és felhívást intéznek Izraelhez, hogy fogadja el a javaslatot.

Egyhangú volt a békekezdeményezés felmelegítéséről hozott döntés a 19. arab csúcs első napján. Az állam- és kormányfők, illetve megbízottaik az Arab Liga külügyminiszteri értekezletének összes határozati javaslatát egyhangúlag fogadták el. Az egyik arab ország egy névtelenül nyilatkozó minisztere tájékoztatta nyugati hírügynökségek tudósítóit a zárt ajtók mögött lezajlott ülésen született döntésről.

A békekezdeményezésről hozott határozat szerint az arab államfők felszólítják az izraeli kormányt és minden izraelit, hogy fogadják el az arab kezdeményezést, amely “lehetőséget kínál a közvetlen béketárgyalások újrakezdésére minden területen”. A “minden területen” kifejezés megfigyelők szerint arra utalhat, hogy az arab javaslat utat nyithat a 2000-ben befagyasztott izraeli-szíriai tárgyalások előtt is.

A határozat szerint minden arab állam kiáll az arab béketerv mellett, abban a formájában, ahogyan azt a 2002-es bejrúti csúcsértekezleten elfogadták. A dokumentum szövege szerint az arab békekezdeményezés alapelve, hogy a térség minden országának biztonságát szavatolni kell, és lehetővé kell tenni egy független palesztin állam létrejöttét Kelet-Jeruzsálem fővárossal.

A szaúd-arábiai kezdeményezésre született arab béketerv előirányozza egyebek között Izrael kivonulását az 1967-ben megszállt arab területekről, a független palesztin állam létrehozását a Gázai övezet és Ciszjordánia területén, illetve a palesztin menekültek helyzetének igazságos rendezését. Mindezért cserébe az arab államok készek lennének elismerni Izraelt, és normalizálni vele kapcsolataikat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.