Külföld

Tariceanu karácsonyra hazahívná a román katonákat Irakból

admin
admin

2007. 03. 27. 08:00

Karácsonyra már otthon kellene lenniük az Irakban állomásozó román katonáknak – legalábbis ezt szeretné elérni Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök, aki ideiglenesen a külügyminiszteri teendőket is ellátja. Az Irakban tartózkodó román katonák kérdése már jó ideje megosztja az állam- és kormányfőt.

Tariceanu már többször szorgalmazta a román katonák hazahívását, most azonban először tette külügyminiszteri minőségében is. Leszögezte: a csapatkivonás Románia és a szövetségesei között megállapított menetrend alapján valósulna meg. Azzal érvelt, hogy a nemzetközi békefenntartási akciókban részt vevő államok kormányai már bemutatták saját csapataik kivonási ütemtervét.

A román hírforrások emlékeztetnek rá, hogy legutóbb két héttel ezelőtt merült fel ez a téma a román honvédelmi minisztérium évértékelőjén. Akkor Tariceanu ötlete ellen maga Traian Basescu államfő szólalt fel, hangsúlyozva, hogy a román hadsereg számára a legfontosabb a vállalt kötelezettségek betartása.

Az Irakban tartózkodó román katonák kérdése már jó ideje megosztja az állam- és kormányfőt, illetve a bukaresti hatalom fő erejét képező Nemzeti Liberális Pártot (PNL) és a Demokrata Pártot (PD). Bukaresti megfigyelők szerint ez a vita is része annak az ádáz hatalmi harcnak, amely egyrészt a liberálisok és a demokraták, másrészt a két közjogi méltóság között dúl.

A kormányfő, aki egyben a PNL elnöke, éppen akkor hozta szóba ismét az Irakban állomásozó román katonák sorsát, amikor Bukarestben pattanásig feszült a belpolitikai helyzet.

A PD és a PNL vezetői hétfőn ismét megkíséreltek egyezségre jutni, de próbálkozásuk kudarccal végződött. Crin Antonescu, a PNL alelnöke szerint egyebek között azért nem sikerült a feleknek békét kötniük, mert a Basescut államfői székbe juttató PD nem támogatja a katonák hazahívásának ötletét. Ezzel szemben Emil Boc, a PD elnöke úgy vélte, hogy a liberálisok csak ürügyeket keresnek arra, hogy kiszorítsák őket a kormányból.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.