Külföld

Félmillióan ünnepelték a Berlini Nyilatkozatot

admin
admin

2007. 03. 26. 08:50

Félmillióan vettek részt Berlinben vasárnap az Európai Unió elődjét alapító Római Szerződés aláírásának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken. Az ünneplő tömeghez az EU-csúcs zárása után csatlakozott Angela Merkel német kancellár és José Manuel Barroso, az EU-bizottság elnöke is.

A Római Szerződés aláírásának ötvenedik évfodulója kapcsán az Európai Unió ünnepe tulajdonképpen már szombaton megkezdődött. „A szépség éjszakájának” keretében a főváros tizennégy állami múzeuma hajnali két óráig fogadta a látogatókat, s a különböző kiállításokról mind a huszonhét tagország nyelvén tájékoztattak. A különleges lehetőséggel nagyjából nyolcvanezren éltek.

Miután vasárnap délelőtt az EU elnöksége aláírta az egyébként vegyes visszhangokat kiváltó – Berlini Nyilatkozatot, városszerte folytatódtak az események.

Rendbontás nélkül

Vasárnap este az események központja a Brandenburgi kapu környéke volt. A Berlin jelképének számító, 1788 és 1791 között az athéni Akropolisz bejáratának mintájára épült kapu közvetlen közelében az Európai Unió összes tagállama sátrakat is felállított. Ezekben – így a magyarban is – a látogatók tájékozódhattak az adott országról, miközben ízelítőt kaphattak az azt leginkább reprezentáló étel- és italkülönlegességekből is.



A berlini ünnepségeket vasárnap este nagyszabású tűzijáték zárta, amelyet szintén a Brandenburgi kapunál rendeztek. A kétnapos rendezvénysorozat idejére a hatóságok rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak, de a félelmekre rácáfolva komolyabb rendbontás nem történt. Mindössze alig néhány százan tüntettek az EU csúcstalálkozója, a „tőke Európája” ellen.

A legnagyobb buli a vb óta

Ez volt a legnagyobb utcai rendezvénysorozat a német fővárosban a tavalyi labdarúgó-világbajnokság óta. Az ünnep alkalmából rendezett koncerteken az összes tagországot neves énekesek, illetve zenei –, valamint tánccsoportok képviselték, köztük olyan sztárok, mint az angol Joe Cocker. Ugyanakkor az olasz Gianna Nannini – aki a tervek szerint szintén részt vett volna az eseményen – lemondta részvételét, hangoztatva: nem akarja, hogy nevét egy olyan eseményhez társítsák, ahol „sok a mellébeszélés, s ahol üres pohárral koccintanak”.






vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.