Nagyvilág

Bush leváltása is felmerült Irak miatt

George Bush amerikai elnök alkotmányos elmozdításának lehetősége is felmerül iraki háborús politikája miatt - közölte a CNN hétfői híre szerint Chuck Hagel szenátor.

A washingtoni kongresszusban többen fontolgatják, hogy alkotmányos elmozdítási folyamatot kezdeményeznek Bush ellen, amiért az elnök semmibe veszi a törvényhozás és a közvélemény akaratát – mondta az iraki háború ellenzői közé tartozó nebraskai republikánus szenátor.

Hagel az ABC televíziónak adott interjújában világossá tette: azoknak az elnököknek az ügyét is “meg lehet oldani”, akiket láthatóan nem érdekel, mint gondol az ország népe vagy mit tesz a kongresszus egy kérdésben. “Nem királyságban élünk” – mondta, utalva arra, hogy végső esetben az elnököt is le lehet váltani.

Hagel – aki az Esquire magazinnak korábban azt mondta, hogy Bush úgy érzi, senkinek sem tartozik felelősséggel – különösen aggályosnak érzi, hogy az elnök a háború lezárását célzó kongresszusi hangulat és kezdeményezések ellenére folytatja iraki csapaterősítési terveit.

A képviselőház múlt héten kötelező érvényű határozatot fogadott el a hadi költségvetésről, amelynek részeként előírták az elnöknek a csapatok kivonását legkésőbb 2008 őszéig. A szenátusban hétfőn kezdődött vita a háborús költségvetésről, a szenátorok azonban képviselőházinál enyhébb “felszólításról” vitáznak, csak ajánlás jelleggel fogalmaznák meg a csapatkivonást. Bush közölte, bármilyen csapatkivonási menetrendet tartalmazó törvényt megvétóz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik