Nagyvilág

Elfogadták az új ukrán külügyminiszter-jelöltet

Arszenyij Jacenyjuk Nyugat-barát közgazdász, az elnöki hivatal magas rangú beosztottja személyében elfogadta az ukrán parlament Viktor Juscsenko elnök új külügyminiszter-jelöltjét.

A 32 éves politikus jelölését 426 képviselő támogatta és 226 utasította elő a szerdai szavazáson. Az államfő előző jelöltjét, a diplomáciai pályán dolgozó Volodimir Ohrizkót háromszor is elutasították.

Az új jelölt ellen voksolók főleg azt kifogásolják, hogy a leendő külügyminiszter nem rendelkezik diplomáciai tapasztalattal. Jacenyjuk pénzügyminiszter volt a 2004-ben hatalomra került Juscsenko második kormányában, a külügyminiszteri tisztségbe pedig az elnöki titkárság helyettes vezetőjének székéből kerül.


A leendő külügyminiszter kijelentette a parlamentben, hogy nem lesz változás az ukrán külpolitika fő irányában, amely az euro-atlanti integrációra törekvés, ugyanakkor arról is biztosította a képviselőket, hogy fennmaradnak az Oroszországhoz fűződő szoros kapcsolatok. “Oroszország túlságosan nagy ahhoz, hogy kiszámíthatatlan politikát folytassunk vele” – mondta Jacenyjuk, Ukrajna “rendkívül fontos partnerének”, “az ukrán termékek fontos felvevőpiacának” nevezve a nagy keleti szomszédot.

A korábbi külügyminisztert, Borisz Taraszjukot, az államfő egyik legfőbb szövetségesét, tavaly december 1-jén menesztette a parlament a kormány politikájával összeegyeztethetetlen döntéseire és munkájában tapasztalt hiányosságokra hivatkozva.

Taraszjuk kiállt az elnök külpolitikája mellett, Ukrajna európai uniós és NATO-tagságát szorgalmazta, miközben a Janukovics-kormány hivatalos álláspontja az volt, hogy Ukrajna NATO-tagsága egyelőre nem időszerű.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik