Nagyvilág

Chirac Sarkozyt támogatja

Jacques Chirac francia államfő bejelentette, hogy Nicolas Sarkozyt, a jobboldali kormányzó Népi Mozgalom Uniója (UMP) jelöltjét támogatja a közelgő elnökválasztáson. Közölte azt is, hogy Sarkozy március 26-án megválik belügyminiszteri tisztségétől.

Sarkozy a közvélemény-kutatások alapján vezet két fő riválisa, a szocialista Ségolene Royal és a középutas Michel Bayrou előtt, és nagy esély van arra, hogy az államfői támogatás növeli az előnyét. Az elnökválasztás első fordulóját április 22-én tartják.

A francia sajtó úgy tudja, hogy hétfőtől a belügyminiszteri tisztséget Francois Baroin, a tengerentúli francia területek ügyeiért felelős miniszter veszi át, aki közel áll Chirachoz.

Chirac az Elysée-palotában fölvett rövid televíziós nyilatkozatában közölte: „Személyes választási lehetőségeimet számba véve a helyzet egyszerű. Öt évvel ezelőtt határoztam el a az UMP megalakítását azért, hogy Franciaország szigorú modernizációs politikát folytathasson. Ez a sokszínű politikai formáció úgy határozott, hogy az elnökválasztáson Nicolas Sarkozy jelöltségét támogatja képességei alapján. Emiatt, természetesen, én neki adom szavazatomat és támogatásomat” – mondta az államfő.

Chirac támogatásának formáját és jellegét abból a szempontból várta nagyon a közvélemény, hogy Sarkozyvel való kapcsolata 12 év óta közismerten konfliktusos, mert a belügyminiszter időnként az államfő riválisának tüntette fel magát, és a múlttal való „szakítás” szükségességét hangsúlyozta. Sarkozy mindazonáltal várta az elnök támogatását. A 74 éves Chirac a választás májusi második fordulója után, két terminus, vagyis 12 év elmúltával válik meg az államfői tisztségtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik