Nagyvilág

Izrael nem tárgyal az új palesztin kormánnyal

Izrael fenntartja a bojkottot a frissen alakult palesztin egységkormánnyal szemben is, ugyanakkor továbbra is kész tárgyalni Mahmúd Abbász palesztin elnökkel - közölte vasárnap Ehud Olmert izraeli kormányfő.

A miniszterelnök az izraeli kormány szokásos heti ülésén kifejtette, hogy az új palesztin kabinet programja nem felel meg azoknak a nemzetközi követeléseknek, amelyek szerint a palesztin vezetésnek le kellene mondania az erőszakról, és el kellene ismernie Izrael jogát az állami léthez.

“Nem tarthatunk fenn kapcsolatot a (palesztin) kormánnyal vagy annak minisztereivel, ha egyszer úgy véljük, hogy ez a kabinet nem teljesíti a nemzetközi közösség feltételeit” – közölte Olmert izraeli miniszterelnök, kifejezve reményét, hogy a nemzetközi közösséget nem vezeti félre a két fő palesztin politikai erő, a mérsékelt Fatah és az iszlamista Hamász részvételével megalakult koalíció, amelyre szombaton áldását adta a palesztin parlament.

Két szólamban


Szombaton a kormányfő szóvivője, Miri Ejszin arra hívta fel a figyelmet, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök és Iszmáil Haníje kormányfő két különböző hangon beszélt. “Szeretném, ha a palesztin nép jobb helyzetben lenne, és tenni fogunk erről a palesztin elnökkel, de nem tárgyalunk ezzel az új kormánnyal, amely folytatja az előző egyértelmű irányvonalát” – tette hozzá.

“Ez a politikai irányvonal, amelyet láttunk ma délelőtt, magában foglalja azt, hogy a palesztin államot ellenállás révén kell létrehozni. Az ellenállás terror. Nem fogunk együttműködni ezzel a kormánnyal. Ez a kormány nem ismeri el létezésünket, nem ismeri el a szerződéseket, és ami a legfontosabb, semmiképpen nem mond le a terrorról” – jelentette ki Miri Ejszin, Ehud Olmert izraeli kormányfő szóvivője.

Miri Ejszin felszólította a nemzetek közösségét, hogy továbbra is ragaszkodjon ahhoz a három ponthoz – Izrael elismerését, a korábbi palesztin-izraeli megállapodások tiszteletben tartását, az erőszakról való lemondást -, amelyet feltételül szabott a palesztin kormánynak szánt, tavaly befagyasztott közvetlen pénzbeli segélyek feloldásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik