Nagyvilág

Izrael szerint az új palesztin kormány támogatja a terrort

Izrael azzal vádolta az újonnan alakult palesztin kormányt, hogy támogatja a terrort a palesztin állam létrehozásának eszközeként, és ezért el kell szigetelni.

“Ez a politikai irányvonal, amelyet láttunk ma délelőtt, magában foglalja azt, hogy a palesztin államot ellenállás révén kell létrehozni. Az ellenállás terror. Nem fogunk együttműködni ezzel a kormánnyal. Ez a kormány nem ismeri el létezésünket, nem ismeri el a szerződéseket, és ami a legfontosabb, semmiképpen nem mond le a terrorról” – jelentette ki Miri Ejszin, Ehud Olmert izraeli kormányfő szóvivője.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök és Iszmáil Haníje kormányfő két különböző hangon beszélt. “Szeretném, ha a palesztin nép jobb helyzetben lenne, és tenni fogunk erről a palesztin elnökkel, de nem tárgyalunk ezzel az új kormánnyal, amely folytatja az előző egyértelmű irányvonalát” – tette hozzá.

Miri Ejszin felszólította a nemzetek közösségét, hogy továbbra is ragaszkodjon ahhoz a három ponthoz – Izrael elismerését, a korábbi palesztin-izraeli megállapodások tiszteletben tartását, az erőszakról való lemondást -, amelyet feltételül szabott a palesztin kormánynak szánt, tavaly befagyasztott közvetlen pénzbeli segélyek feloldásához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik