Nagyvilág

Vitákat váltott ki Toroczkai könyvbemutatója

A Szlovákiából öt évre kitiltott Toroczkai László – Vármegyés a véres úton című – könyvét mutatta be a múlt héten Rimaszombaton a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) gömöri és nógrádi szervezete. Az esemény nyomán gerjedt indulatok azóta sem csillapodnak a gömöri városban.

A pozsonyi Új Szó keddi beszámolója szerint a HVIM Szlovákiából kitiltott tiszteletbeli elnökének könyvét Vikidál Gyula koncertjével egybekötött eseményként hirdették. Vélhető, hogy a mintegy százhúsz főnyi közönség elsődlegesen az énekesre volt kíváncsi, s nem Toroczkaira, aki a rendezők terve szerint interneten beszélgetett volna a közönséggel, de ez műszaki okok miatt nem sikerült.

A lap beszámol róla, hogy a rendezvényt a város magyar iskoláiban is propagálták, de az iskolafenntartó és a városi önkormányzat figyelmeztetése után az iskolákból eltávolították a plakátokat. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének regionális irodáját vezető Ádám Zita úgy nyilatkozott: Toroczkait egyrészt a szlovák hatóságok kitiltották az országból, másrészt sok ember valószínűleg vitatja a kiadvány értékrendjét, és a jó ízlésüket is sérti.

Bedécs Lászlót, a HVIM felvidéki vezetőjét a lap megkérdezte, vajon mit jelent a rendezvényen megjelentek némelyikének egyenpólóján olvasható „magyar ellenállás” felirat. Elmondta: a felvidéki magyarság „kulturális és szellemi összefogása” a céljuk, a „magyar ellenállás alatt pedig nem kell semmi rosszat érteni”. Egyébként is, a jelmondatot a Délvidéken alakították ki, s ők a Felvidéken ezt a szolidaritás jeleként használják.

Bedécs tagadta, hogy Vikidál-koncerttel csalták volna lépre a közönséget, amely egy ezzel összekötött könyvbemutatón találta magát. „Aki tudott a rendezvényről, az nagyon jól tudta, hová megy” – mondta a felvidéki HVIM-vezető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik