Külföld

Szabad kezet kapott Bush egy Irán elleni háború megindítására

admin
admin

2007. 03. 13. 18:01

A washingtoni kongresszus demokrata párti vezetői Izraelre való tekintettel elhagyták az általuk javasolt katonai költségvetési tervezetből azt a kitételt, hogy George Bush elnök csak kongresszusi jóváhagyás után indíthatna háborút Irán ellen - jelentette kedden a townhall hírportál.

A képviselőház demokrata vezetői, köztük Nancy Pelosi házelnök beleegyezett abba, hogy kivegyék a törvényjavaslatból a passzust. A követelményt az ellenzék eredetileg azért szándékozott törvénybe foglalni, hogy szűkítse Bush mozgásterét, megkösse a fegyveres erők főparancsnokának a kezét egy újabb háború indítását illetően.


Tekintettel voltak Izraelre


A demokrata vezetők azonban kivették a megszorítást a törvényjavaslatból, mivel “konzervatív demokraták és más törvényhozók” aggódtak amiatt, hogy a tételnek kedvezőtlen következménye lenne Izraelre nézve – idézett kongresszusi “tisztviselőket” a hírportál.

A townhall értesülése szerint az Iránnal kapcsolatos javaslat ellen több képviselő tiltakozott a múlt héten zárt ajtók mögötti egyeztetéseken. Shelley Berkley demokrata képviselő egy interjúban kifejtette: Izrael nagymértékben aggódik Irán miatt, amely valószínűleg atomfegyver előállítására törekszik, s amelynek vezetői lankadatlan gyűlöletet tanúsítanak a zsidó állam iránt. Berkley szerint ha a kongresszus megtiltaná az elnöknek, hogy törvényhozási jóváhagyás nélkül háborút indítson Irán ellen, akkor “ezzel valószínűleg az egyik legfontosabb tárgyalási eszközt adná fel”.


Iraki tervek

Gary Ackerman demokrata képviselő szerint nem bölcs dolog eleve kizárni bizonyos dolgokat, ha másokat viselkedésük megváltoztatására kell rábírni. A Nancy Pelosi által jegyzett törvényjavaslat azonban továbbra is tartalmazza azt, hogy az amerikai csapatok Irakból történő kivonását legkésőbb 2008. szeptember 1-jéig meg kell kezdeni.

Harry Reid a szenátusi demokrata többség vezére kijelentette: Amerika kevésbé van biztonságban az iraki háború miatt, és az elnöknek módosítania kell politikáján, a kongresszus ezt követeli. Dick Cheney alelnök élesen bírálta a csapatkivonási menetrend-javaslatot; szerinte ez üzenet az ellenségnek, hogy nem kell mást tenni, mint kivárni az amerikai csapatok elvonulását.

John Boehner, az alsóház republikánus kisebbségi vezetője nyilatkozatban közölte: a republikánusok minden olyan demokrata párti javaslatot elleneznek, amely aláaknázhatja David Petraeus iraki parancsnok és az amerikai csapatok győzelmét a terrorellenes globális háborúban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.