Nagyvilág

Rendkívüli intézkedések a terrorfenyegetés miatt Németországban

Megszigorították a biztonsági intézkedéseket egész Németországban azt követően, hogy egy iszlamista csoport az ország elleni terrortámadásokkal fenyegette meg a berlini kormányt.

Hasonló fenyegetés érkezett az osztrák kormány címére is. A feltételezett terroristák azt követelték, hogy mindkét ország haladéktalanul vonja ki katonáit Afganisztánból. Az üzenetet a Kalifátus Hangja elnevezésű csoport nevében tették fel a világhálóra vasárnap.

Egy nappal korábban Németország egy másik fenyegetést is kapott. Egy kevéssé ismert iraki fegyveres csoport azzal fenyegetőzött, hogy kivégez két német túszt – egy 61 éves német asszonyt és felnőtt fiát –, amennyiben Berlin nem vonja ki csapatait tíz napon belül Afganisztánból. „Az Igazságosság Nyilai” elnevezésű szervezet fenyegetése ugyancsak egy internetes honlapon jelent meg. A felvételen a február első hetében, Bagdadban elrabolt Hannelore Marianne Krause és fia könnyezve, drámai hangon arra kérte Angela Merkel kancellárt, hogy teljesítse az elrablók követelését, s mentse meg az életüket.

Komolyan veszik

Hétfőn több magas rangú német politikus is közölte, hogy komolyan veszik a fenyegetéseket, s szerte az országban megerősítették a biztonsági intézkedéseket. A „legilletékesebb” Wolfgang Schauble belügyminiszter rádiónyilatkozatában hangsúlyozta: nem tartják kizártnak az esetleges terrortámadásokat, de Németország semmilyen körülmények között sem enged a zsarolásnak. A miniszter utalt arra, hogy az ország továbbra is teljesíti az afganisztáni nemzetközi békefenntartásban vállalt feladatát. Németország mintegy háromezer katonával vesz részt az északi körzetek biztonságának szavatolásában, s ezen kívül rendőrök kiképzésében is közreműködik. „Az Afganisztán stabilizálásában való szerepvállalás, a terroristák elleni harc egyben saját biztonságunkat is szolgálja” – jelentette ki a miniszter.

Hasonlóan nyilatkozott Günther Beckstein bajor belügyminiszter is, aki szerint készülő, konkrét támadásra vonatkozóan a hatóságok nem rendelkeznek információkkal. A fenyegetést azonban – mint hozzáfűzte – mindenképp komolyan kell venni. A bajor politikus egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi körülmények között még inkább szükség van a terrorizmus elleni nemzetközi együttműködés erősítésére.

Hivatalosan nem volt korábban váltságdíj


Az Irakban fogva tartott német túszokkal kapcsolatban Steinmeier külügyminiszter megerősítette, hogy változatlanul ülésezik az ebből a célból létrehozott válságstáb. A hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek a két túsz kiszabadítása érdekében, de ezzel összefüggésben konkrétumokat továbbra sem közölt a miniszter.

Berlinben tartják magukat azok a nézetek, amelyek szerint a túszejtés pusztán zsarolási kísérlet. Magukat megnevezni nem kívánó források korábban emlékeztettek: az elmúlt években kétszer raboltak el német állampolgárokat Irakban, 2005 végén Susanne Osthoff régészt, 2006 elején pedig Thomas Nitzschke és René Braunlich mérnököket. Az elrablók később szabadon bocsátották a túszokat, sajtóértesülések szerint a német kormány által kifizetett, tetemes váltságdíj fejében. A hivatalos Berlin viszont soha nem ejtett szót az állítólagos váltságdíjról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik