Nagyvilág

Elárasztja az al-Kaida Európát? – IV.

A március 10-én megjelenő folytatásban, mely egyben a sorozat utolsó része, a szerző elkalauzol minket a londoni mecsetek világába és az al-Kaida európai szervezkedéseibe is betekintést kapunk. Szakértőink hiányérzetüknek is hangot adnak, rávilágítanak a szerző pontatlanságaira is.

A könyv első részében megtudhatta az olvasó, hogyan szervezkedett Európában az iszlám dzsihád. A másodikban bevezettük önöket az afgán lágerek világába, a terrorista kiképzés érdekességeibe. A harmadik részben a kiképzőtáborokban folyó ideológiai tanításokba pillanthattunk bele.

A közelmúltban Amerikában, Franciaországban, Németországban megjelent könyv (Inside the Jihad, Perseus Publishing, 2006. november) bemutatóját követve harmadik folytatásunkban a terroristák szellemi felkészítéséből kapunk ízelítőt, s szó lesz az ideológiai háttérről is.

Egyúttal egy marokkói menekült útját láthatjuk a nyugati szegénynegyedtől az al-Kaidáig, a terror mezsgyéjére. Hiteles beszámolónak tűnik, bár számos kétség is adódik, külföldön is vitatják a szerző néhány állítását, egyesek meg is kérdőjelezik a valódiságát. Mégis figyelmet érdemel a könyv. A négy legfontosabb fejezetet hétről hétre, szombatonként olvashatja a FigyelőNet hasábjain, szakértői véleményekkel kiegészítve.

Jó olvasást kívánunk!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik