Nagyvilág

Tajvan képes csapást mérni Kínára

Tajvan titokban olyan rakétával hajtott végre kísérletet, amely képes csapást mérni Sanghajra vagy Hongkongra - jelent meg a tajvani sajtóban két nappal azután, hogy Peking bejelentette katonai kiadásainak meredek növelését.

A United Daily News című tajvani lap meg nem nevezett forrásokat idézve azt írta, hogy február elején tesztelték a Hsziungfeng 2E típusú rakétát Csen Suj-pien tajvani elnök jelenlétében. A rakéta hatótávolsága ezer kilométer, vagyis elengedő ahhoz, hogy Tajvan csapást mérjen Kína két legfontosabb pénzügyi központjára, Sanghajra és Hongkongra.

Csen Kuo-ming, a Defense International tajvani katonai szaklap egyik szerkesztője közölte, hogy ő már február 2-án tudomást szerzett a pingtungi légitámaszponton végrehajtott rakétakísérletről. „Az illetékesek nyilvánvalóan politikai célzattal szivárogtatták ki az információt a kísérletről, hogy jelezzék, Tajvan képes elrettenteni a háborútól Kínát” – mondta a főszerkesztő.


Tajvan képes csapást mérni Kínára 1

A tajvani hadsereg 2001-ben próbálta ki az amerikaiaktól vásárolt Patriot védelmi rakétát (MTI/EPA)



A tajvani katonai vezetők nem kívántak reagálni a lap cikkére, amely két nappal azután látott napvilágot, hogy Kína bejelentette hadikiadásainak 17,8 százalékos emelését. A vasárnapi bejelentés után Washington és Japán is kérte Kínát katonai kiadásainak átláthatóvá tételére, Tajvan pedig annak a véleményének adott hangot, hogy a hadi költségvetés meredek növekedése veszélyt jelent a térség békéjére.

A katonaság berkeiből érkező híreken kívül a közelmúltbeli politikai megnyilatkozások is a Peking és Tajpej közötti feszültség növekedésére utalnak. A tajvani elnök hétfőn szokatlan nyíltsággal és egyértelműséggel foglalt állást Tajvan függetlenné válása mellett. A nyilatkozatra hevesen reagált a pekingi külügyi szóvivő, mondván, hogy „aki megpróbálja elszakítani Kínától egyik tartományát, Tajvant, bűnözőként vonul be a történelembe”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik