Külföld

Magyar-ukrán csúcs: garantálják a gázszállítást

admin
admin

2007. 03. 06. 16:01

Az idei évre vonatkozó cselekvési tervet írt alá a magyar és az ukrán miniszterelnök kedden Budapesten: a dokumentum az energiabiztonság ügyét, valamint a logisztikai és közlekedési együttműködés kérdését állítja a középpontba.

Ukrajna a jövőben is biztosítja a villamos energia és a gáz hatékony és stabil szállítását Magyarországra – mondta a hivatalos látogatáson Budapesten tartózkodó Viktor Janukovics kormányfő a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón.

Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a két ország közös érdeke, hogy hosszú távú szerződések biztosítsák az Ukrajnából érkező energia Magyarországra történő szállítását. A jelenlegi megállapodások hatályosak és érvényben vannak, újak kötésére nincs szükség.

Ukrajna szerint megfelelő árat fizetünk

“Magyarország érdeke, hogy a 350 megawatt villamos energia szállítására vonatkozó szerződés fennmaradjon” – tette hozzá a magyar miniszterelnök. Újságírói kérdésre úgy fogalmazott, Ukrajnát érték kihívások a szállításokban az elmúlt időszakban, ugyanakkor azt tapasztalták, az ukrán kormánynak fontos, hogy kiszámítható és megbízható partnerként vegyen részt az energetikai együttműködésben.

“Nem lehet meglepetéseket okozni egymásnak az energiaszállítás terén, annak túlságosan nagy ára van” – szögezte le Gyurcsány Ferenc. Viktor Janukovics hangsúlyozta: Ukrajna tavaly 113 milliárd köbméter gázt szállított Európa irányába, ezzel teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségeit. Hozzátette: Ukrajna érdekelt a szállított mennyiség növelésében.

Kérdésre válaszolva az ukrán miniszterelnök azt mondta, a jelenlegi árak megfelelnek a kialakult hagyományoknak, az ellátók és felhasználó cégek közötti megállapodásoknak. Viktor Janukovics elmondta, hogy Magyarország mintegy 12 milliárd köbméter gázt kap Ukrajnától, ebből összesen nyolcmilliárdot hasznosít. Az ukrán miniszterelnök szólt arról, hogy – magyar közreműködéssel – egymilliárd köbméter gáz tárolására alkalmas földalatti gáztározót kívánnak létesíteni. Ami a kőolajat illeti, a Magyarországra jelenleg érkező több mint hétmillió tonnás mennyiséget szerinte öt-tízmillióval tovább lehet emelni – ez függ a Druzsba-Adria vezeték modernizálásától.

Felfejlesztik Záhonyt

Gyurcsány Ferenc kiemelte, hogy Záhony térségét – Oroszország bevonásával – fejlett logisztikai központtá kívánják tenni, a Távol-Kelet felé nyíló nagy közlekedési folyosó bejáratává. Mint elhangzott, a Felső-Tiszán pedig 20 megawatt kapacitású vízierőmű épülhet magyar-ukrán együttműködésben, összehangolják a vízgazdálkodást és az árvízvédelmet. Az aláírt megállapodások alapján százmillió dolláros fejlesztési beruházások valósulhatnak meg Ukrajnában.

A cselekvési terv kitér határátkelő-fejlesztésre (Beregsurány-Uzsanku), új határátkelőhely nyitására (Beregdéda-Beregdaróc), Beregszászt elkerülő út megépítésére, InterCity üzembe állításával a Kijev és Budapest közötti vonatidő felére csökkentésére, magyar lehetőségekre ukrán tengeri kikötő-fejlesztésekben. A kulturális együttműködés keretében Munkácsy Mihály-kiállítás nyílhat a munkácsi történelmi múzeumban, Budapesten szobrot állítanak Tarasz Sevcsenko költő-szabadságharcosnak, és Vereckén honfoglalási emlékművet állítanak fel.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.