Nagyvilág

Nincs kompromisszum Koszovóban

Úgy értek véget a megegyezést célzó tárgyalások, hogy nem sikerült közelíteni egymáshoz a koszovói albánok és a szerbek Koszovó jövendőbeli státusával kapcsolatos álláspontját.

Martti Ahtisaari volt finn elnöknek, az ENSZ főtitkára koszovói megbízottjának bécsi közvetítői irodája (UNOSEK) nyilatkozatban állapította meg, hogy az osztrák fővárosban a nap folyamán befejeződött szakértői tárgyalások is megerősítették a felek álláspontjának alapvető szembenállását Koszovó államjogi státusát illetően. Az MTI bécsi tudósítói irodájához is eljuttatott közleményben kiemelték, hogy az eltérő álláspontok tükröződtek azokban az értékelésekben és változtatási javaslatokban is, amelyeket az Ahtisaari által kidolgozott átfogó rendezési tervhez terjesztettek elő a koszovói albánok és a szerbek.

A rendezési terv kulcselemei közül például az alkotmányos rendelkezések, a decentralizáció, a kulturális és vallási örökség kérdéseiben is eltérőek maradtak a vélemények. Az UNOSEK arról adott tájékoztatást, hogy Ahtisaari a most befejeződött tárgyalásokon előterjesztettek alapján átdolgozott rendezési javaslatot készít, és azt a jövő héten a felek elé terjeszti.

A közvetítői iroda megerősítette, hogy Ahtisaari március 10-re csúcstalálkozóra hívta meg a felek képviselőit az osztrák fővárosba. Meghívót kaptak a találkozóra a nemzetközi Összekötő Csoport tagországainak, valamint az EU-nak, a NATO-nak és a koszovói ENSZ-közigazgatásnak (UNMIK) a képviselői is. Az 1999 óta ENSZ-igazgatás alatt álló Koszovó államjogi státusáról az ENSZ Biztonsági Tanácsa dönthet Ahtisaari javaslata alapján.

Az ENSZ-főtitkár megbízottja március végén küldi el tervezetét a New York-i testülethez, amely kizárólagos illetékességgel szabhatja majd meg a volt jugoszláv tartomány jövőjét. A koszovói albánok mindenképpen független államot akarnak létrehozni, míg a szerbek az autonómiánál többet, a függetlenségnél viszont kevesebbet biztosítanának a területnek, amelyet mindenképpen Szerbia részeként akarnak megtartani.

A mintegy kétmilliós lélekszámú Koszovóban 90 százalékos az albánok aránya, a szerbek fele gyakorlatilag egy tömbben a tartomány északi részén él, míg másik fele elszórtan a különféle koszovói településeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik