Külföld

Újabb fehérorosz vezetők amerikai feketelistán

admin
admin

2007. 02. 28. 07:12

Az amerikai pénzügyminisztérium kedden bejelentette, hogy újabb hat fehérorosz vezetőt sújtott szankciókkal az Aljakszandr Lukasenko elnök elnyomó rendszerében betöltött jelentős szerepük miatt.

Ezúttal Fehéroroszország főügyésze, oktatásügyi, valamint tájékoztatási minisztere, egy volt belügyminiszter, az igazságügyi tárca sajtóosztályának vezetője és a minszki rohamrendőrség parancsnoka került feketelistára. Az említett vezetők közöl többen aktívan közreműködtek a demokratikus ellenzék és a civil társadalom elleni hatósági fellépésben a 2006. márciusi fehérorosz elnökválasztás során – közölte a pénzügyminisztérium.

A döntés értelmében a tilalom alá vont személyek egyesült államokbeli javait befagyasztják, illetve amerikai állampolgároknak tilos kereskedelmi, pénzügyi kapcsolatokat fenntartani velük. 2006 júniusában hasonló büntetőintézkedésekkel sújtotta Washington Lukasenkót és kilenc magas rangú kormányzati tisztviselőt.

Az 1994 óta hatalmon lévő Lukasenkót a nyugati országok gyakran Európa utolsó diktátorának nevezik. Tavaly márciusi, harmadik választási győzelme az Egyesült Államok és más országok szerint a választási csalások és emberijog-sértések sorozatának eredménye volt, és ezért az Európai Unió és az Egyesült Államok büntetőintézkedéseket vezetett be.

Adam Szubin, az amerikai pénzügyminisztérium illetékes osztályvezetője rámutatott, hogy nincs helye a civil társadalomban azoknak, akik megsértik az emberi jogokat és politikai elnyomást tartanak fent. “Folytatjuk a fehérorosz vezetők elszigetelését, akik arra használják fel helyzetüket, hogy meglopják népüket, elfojtsák a demokráciát és a szabadságot” – mondta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

A Piramis gameshow díszlete

Újabb furcsaság a TV2-n A Piramisban

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.