Külföld

Csecsenföldi fogolykínzásra derült fény

admin
admin

2007. 02. 28. 11:13

Csecsenföldön szisztematikusan kínozzák a foglyokat – állapította meg az Európa Tanács emberi jogi biztosa, miután meglátogatott egy börtönt az Oroszországhoz tartozó köztársaság fővárosában, Groznijban.

Thomas Hammerberg abból az alkalomból látogatta meg a börtönt, hogy Groznijban a héten emberi jogi konferenciát rendeznek. „Találkoztam ma olyan emberekkel, akik meggyőzően állították, hogy nemcsak rosszul bánnak a foglyokkal, hanem szisztematikusan kínozzák őket, például áramütéssel, és ilyen módszerekkel kényszerítenek ki belőlük vallomást is” – közölte a biztos Kadirovval.

Az elnök erre azt válaszolta, hogy korábban, még miniszterelnökként nem volt feladata az emberi jogok védelme, de ígéretet tett arra, hogy ki fogja vizsgáltatni az állítólagos jogsértéseket. A 30 éves elnök, a 2004-ben meggyilkolt Ahmat Kadirov elnök fia, aki korábban maga is lázadó volt, jelenleg saját milíciájával és orosz szövetségi katonákkal próbálja meg fenntartani a rendet a kaukázusi köztársaságban.

Jogvédő szervezetek már korábban is bírálták a Moszkva-barát csecsen vezetést a törvénytelen bebörtönzések és a kínzások miatt, de Kadirov mindeddig tagadta ezeket. Az elnök lesz az emberi jogi konferencia elnöke a héten, emiatt több jogvédő szervezet nem is hajlandó részt venni azon, mondván, a konferencia célja a csecsen vezető legitimálása.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.