Nagyvilág

Chávez rádióműsorában üzent Castro

Fidel Castro egyre erősebbnek érzi magát: erről maga a kubai vezető nyilatkozott kedden Hugo Chávez venezuelai államfő rádióműsorában, a „Halló, elnök"-ben.

A 80 éves Castro a hosszú beszélgetés során köszönetet mondott barátjának és szövetségesének, hogy hírt ad állapotáról, egyúttal mindenkitől türelmet kért, míg teljesen felgyógyul és „készen áll új feladatainak végrehajtására.” A kubai elnök úgy vélekedett: országa működik betegsége ellenére is. Betegsége óta ez volt az első eset, hogy Castro egy élő rádióműsorban szerepelt.

Fidel Castro, akiről az utóbbi hónapokban többször elterjedt, hogy haldoklik, legutóbb január 30-án jelent meg a kubai televízióban és láthatóan jobb formában volt, mint előző, október 28-i megjelenésekor. Ezt követően több vezető kubai politikus, valamint fia, Fidel Castro Diaz-Balart is úgy nyilatkozott, hogy az elnök „teljesen fel fog épülni”.

Castrón tavaly júliusban hajtottak végre bélműtétet, és azóta öccse, Raúl áll „ideiglenesen” Kuba élén. Chávez egyfajta mentorának tekinti a kubai vezetőt, akit az elmúlt hónapokban többször is meglátogatott a szigetországban. A január 30-i felvételen a két elnök együtt volt látható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik