Külföld

Schwarzenegger hazahozná az amerikai katonákat

admin
admin

2007. 02. 27. 07:55

Arnold Schwarzenegger kaliforniai republikánus kormányzó iraki csapatkivonási menetrend kijelölését sürgette hétfőn Washingtonban, amivel a vezető demokrata politikusok álláspontjára helyezkedett.

A tavaly novemberben újabb hatéves mandátumot szerzett kormányzó a fővárosi sajtóklubban tartott előadásában gondosan kerülte a Republikánus Párt vagy a Demokrata Párt nevének említését, de bírálta a Washingtonban zajló kongresszusi vitát Irak ügyében.

A filmsztárból politikussá lett Schwarzenegger – aki sok kérdésben vallott liberális nézetei révén tudott kormányzó maradni a Demokrata Párt bástyájának számító Kaliforniában – arra hívta fel a fővárosi politikusokat: az ellenségeskedés helyett próbáljanak meg együttműködni egymással. Washingtonnak tanulnia kellene Kalifornia példájából, mondta, meg kellene szüntetni a pártos politizálást.

Schwarzenegger bírálta az iraki háborús tervet, de azt is, hogy a kongresszusban nem kötelező érvényű határozatot fogadtak el ennek elítéléséről. Szerinte egy ilyen állásfoglalás csak a feszültség szítására alkalmas. Azt is kritizálta: a kongresszusban egyes csoportok akadályozzák egymást abban, hogy szavazzanak bizonyos kérdésekben. Ezzel nyilvánvalóan a szenátusi republikánusok viselkedését kifogásolta, akik obstrukcióval gátolták meg, hogy a felsőház szavazzon az iraki csapaterősítést ellenző határozatról. A kaliforniai kormányzó szerint ezek a viták csak bennük részt vevő politikusok érdekeit, és nem a nép javát szolgálják.

Schwarzenegger a CBS televíziónak is nyilatkozott, azt mondta: Irak soha véget nem érő viszálykodásba süllyed, ha Washington nem szab határozott időrendet az amerikai csapatok hazahozatalára vonatkozóan.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.