Külföld

Kitoloncolnak a britek egy szélsőséges muzulmán hitszónokot

admin
admin

2007. 02. 26. 16:13

Elutasította az illetékes brit fellebbviteli testület hétfőn az al-Kaida terrorhálózattal kapcsolatba hozott Abu Katada szélsőséges muzulmán hitszónok fellebbezését a londoni hatóságok ama döntésével szemben, amelynek értelmében kitoloncolják szülőhazájába, Jordániába.

Katada ügye fontos próbaköve a brit hatóságok arra irányuló törekvésének, hogy olyan államokba toloncoljanak ki a szigetországban nemkívánatos külföldi személyeket, amelyeket ugyan kínzás alkalmazásával vádolnak, de amelyekkel London külön megállapodást kötött a kitoloncoltakkal szembeni jó bánásmód szavatolásáról.


Fennáll a kínzás veszélye

A bevándorlási ügyekben illetékes brit fellebbviteli bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében utasította el Katadának a korábbi kitoloncolási végzés ellen benyújtott fellebbezését. A fellebbviteli testület indoklása szerint a hitszónokot hazaszállítása után minden bizonnyal kihallgatják majd a jordániai és az amerikai hatóságok, az ügy azonban a helyi és a nemzetközi sajtó kitüntetett érdeklődésére tarthat számot.

Az ily módon reflektorfénybe kerülő jordániai hatóságok pedig minden bizonnyal gondosan ügyelnek majd a törvények pontos betartására, s Jordánia és az Egyesült Államok óvakodni fog attól, hogy az amerikai nyomozó hatóságok “túlzásokba essenek” a hitszónok kihallgatása során.


Ígéret a jó bánásmódra

John Reid brit belügyminiszter közleményben máris üdvözölte a fellebbviteli testület döntését, amely elismerte, hogy Katada veszélyt jelent a brit nemzetbiztonságra nézve. Reid külön üdvözölte, hogy a bíróság elismerte a London által a kitoloncoltakkal szembeni jó bánásmódról kötött egyezmények jelentőségét.

Nagy-Britannia eddig Jordániával, Libanonnal és Líbiával kötött hasonló szerződést, amelyekkel azt az európai uniós jogi szabályozást kívánja megkerülni, amely tiltja, hogy a tagállamok olyan országokba toloncoljanak ki embereket, ahol megkínozhatják őket.

A jordániai születésű, palesztin származású Katada 1993 óta élt Nagy-Britanniában. A most 45 éves hitszónokot a brit hatóságok 2002 októberében vették őrizetbe, s 2005 márciusáig fogva tartották. A férfit kapcsolatba hozták az al-Kaida terrorhálózattal; korábbi jelentések szerint tőle származott az egyesült államokbeli New York és Washington elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadások ötlete. A hitszónokot Jordániában távollétében már kétszer elítélték terrorcselekményekben való részvétel miatt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.