Külföld

Irán háborúra is kész

admin
admin

2007. 02. 25. 11:23

Visszafordíthatatlan Teherán atomprogramja - mondta az iráni elnök, míg a külügyminiszter-helyettes szerint Irán akár háborúra is kész nukleáris programjának megvédésére, miközben hajlandó a feltétel nélküli párbeszédre az Egyesült Államokkal.

Irán nem állítja le nukleáris programját, s akár háborúra is kész, kész nukleáris programjának megvédésére, de hajlandó feltétel nélkül tárgyalni az Egyesült Államokkal – jelentette ki vasárnap az iráni külügyminiszter-helyettes. Manuser Mohammadi szerint egy újabb biztonsági tanácsi határozat nem fogja megfékezni az atomprogramot. Hozzátette: “felkészültünk bármilyen helyzetre, még a háborúra is. Ha az (ENSZ) még egy határozatot hoz, Irán nem fog válaszolni arra és folytatja nukleáris tevékenységét.”


A politikus egy nappal az után nyilatkozott, hogy Dick Cheney amerikai alelnöknek Syndeyben kijelentette, az iráni válság diplomáciai megoldását támogatja, de figyelmeztetett: minden megoldás továbbra is nyitott annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert. “Úgy ítéljük meg, hogy súlyos hiba lenne, ha egy olyan ország, mint Irán atomhatalom lenne” – jelentette ki Dick Cheney.


Az iráni külügyminiszter-helyettes most elmondta, Afganisztán és Irak kapcsán már találkoztak az Egyesült Államok képviselőivel. Az amerikaiak azonban ragaszkodtak ahhoz, hogy mielőtt tárgyalnának, az irániaknak el kell fogadniuk az ő feltételeiket. Ha azonban elfogadjuk feltételeiket, akkor nincs szükség a tárgyalásokra – mondta Mohammadi.


Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök vasárnap vallási vezetők előtt kijelentette, hogy visszafordíthatatlan az iráni atomprogram, ezen a téren nincs visszalépés. Szavait az ISNA iráni diákhírügynökség idézte. Az államfő szerint országa elsajátította a nukleáris fűtőanyag gyártását. Iránt egy olyan vonathoz hasonlította, amelynek nincs féke és sebességváltóján nincs hátramenet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.