Nagyvilág

Terrortámadás Indiában: 66 áldozat

Legalább hatvanhatan meghaltak Észak-Indiában, amikor szándékos robbantás után tűz ütött ki az egyetlen vasúti járaton, mely az indiai fővárosból a pakisztáni határig közlekedik.

Az indiai fővárosból a pakisztáni Lahorba tartó Barátság Expressz két kocsija borult lángba egy detonációt követően az indiai fővárostól, Újdelhitől 80 kilométerre északra. A legfrissebb bejelentések szerint a halálos áldozatok száma hatvanhat, és félő, hogy még emelkedni fog. A rendőrség közlése szerint az áldozatok között pakisztániak is voltak. Egy magas rangú kormányilletékes szerint az áldozatok többsége pakisztáni volt, de indiai biztonságiak is életüket vesztették. A vonaton különböző tájékoztatások szerint mintegy 6-700 utas tartózkodott. Az utasok a határon egy másik vonatra átszállva utaztak volna tovább pakisztáni Lahorba.

A nyomozók szerint két, gyúlékony anyaggal teli bőröndöt használtak robbanószerkezetnek – közölte Vinu Narain Mathur, az Északi Vasút vezérigazgatója. Mint mondta, az egyik bőröndöt az egyik kiégett vasúti kocsiban, a másikat pedig a síneken találták meg. Az indiai kormányfő szóvivője szerint a kettős robbanás vélhetően terrorcselekmény volt. Lalu Praszad, a vasút ügyeinek minisztere szerint a merénylettel célja az India és Pakisztán közötti békefolyamatot kívánták destabilizálni.

„Nem fogunk engedni a békefolyamatot szabotálni akaró elemeknek, és nem fogjuk engedni, hogy aljas terveik sikerrel járjanak” – idézte a pakisztáni állami hírügynökség Pervez Musarrafot. A két ország vezetőinek rendíthetetlenül folytatniuk kell a régió békéjének biztosítását célzó erőfeszítéseiket – mondta az államfő. A pakisztáni kormány a külügyi szóvivő útján „szörnyű terrorcselekményként” elítélte a támadást, kijelentve: elvárja az indiai hatóságoktól, hogy teljes körű nyomozást folytassanak, és megbüntessék a felelősöket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik