Külföld

Megöltek egy újabb tálib parancsnokot

admin
admin

2007. 02. 14. 12:26

Életét vesztette egy tálib parancsnok a nemzetközi biztonsági erő légi csapásában szerdán a dél-afganisztáni Hilmend tartományban.

A célzott csapás következtében Musza-Kala város közelében teljesen megsemmisült egy épület, amelyben a parancsnok menedéket talált – jelentette be közleményben a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő (ISAF).

A közelebbről nem azonosított parancsnokot terhelte a felelősség többek között egy keddi rakétatámadásért, amelyet egy duzzasztógátnál követtek el NATO-katonák ellen Hilmend tartományban, és tevékenyen részt vett a tartományban fekvő Musza-Kala város körzetének két héttel ezelőtti elfoglalásában. A körzetet azóta is a radikális iszlám lázadók ellenőrzik.

Az ISAF közleménye szerint a légi csapás „nem okozott járulékos károkat”, de egy helyi törzsi vezető telefonon arról számolt be, hogy a támadásnak, amely egy falusi házát döntötte romba, több polgári és mintegy húsz tálib áldozata van. Egy másik helybeli ugyancsak megerősítette a civil áldozatokról szóló értesülést, és „néhány tálib” haláláról tudott, de az áldozatok pontos számát nem ismerte.

Az ISAF február 4-én célzott légi csapással végzett a Musza-Kala város elfoglalását irányító tálib főparancsnokkal, Abdul Kafúr mollával is.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.