Nagyvilág

Busht nem érdekli az Irak-ellenes határozat

George Bush amerikai elnök közölte, közönnyel viseltetik az iraki csapaterősítést elítélő képviselőházi határozat iránt, amelyről kedden kezdődött háromnapos vita a washingtoni kongresszus alsóházában.

A demokrata többségű képviselőház ellenzéki vezetői jelképes erejű, mindössze kétmondatos határozatot terveznek elfogadtatni arról: a kongresszus elítéli az elnök által egy hónapja bejelentett több mint 20 ezer fős csapaterősítést a növekvő felekezetközi erőszak és a felkelők támadásai által sújtott Irakban.

A CNN hírmagyarázata szerint a Fehér Ház talán azért viseltetik közönnyel a képviselőházi vita iránt, mert a demokraták biztos többsége miatt nem tudja megakadályozni a nem kötelező érvényű határozat elfogadását. A képviselőházban ez az első vita az iraki háborúról azóta, hogy a demokraták a múlt novemberi félidős választásokon visszaszerezték az alsóház vezetését a republikánusoktól. A Fehér Ház érzékelhetően egyre kevésbé képes a republikánusokat egyesíteni az iraki háborús stratégia mögött. Több kormánypárti képviselő jelezte, megszavazza a határozatot.

George Bush az utóbbi napokban közszereplései során, szokásos szombati rádiónyilatkozatában is kerülte a határozattervezet ügyét. A C-SPAN kongresszusi hírtelevíziónak adott interjújában úgy fogalmazott: nem követi nyomon a keddi vitát, “teljesen foglalt a napja”. Mint mondta, “csak nem áll meg az élet, mert a kongresszus végzi a kötelességét”.

Bush most távolságtartó, néhány hete azonban még komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megakadályozza egy hasonló határozat elfogadását a szenátusban. A demokraták a felsőházban nem tudtak elegendő többséget szerezni ahhoz, hogy a tervezetről vita kezdődjön, így szavazás sem volt.

A képviselőház elnöknője, a kaliforniai Nancy Pelosi vitaindítójában kijelentette: hamis az elnöknek az a elképzelése, hogy az Irakból kivezető út a csapaterősítésen keresztül vezet. A korábbi négy létszámnövelés alapvetően az erőszak kiterjedését eredményezte. Az ohiói John Boehner, a republikánus kisebbségi frakció vezetője szerint az igazi kérdés az: eltökéltek-e a képviselők annak érdekében, hogy Amerika legyőzze terrorista ellenségeit, hogy harcoljon gyerekeinek és azok gyerekeinek a jövőjéért. Kathy Castor floridai demokrata képviselő kijelentette: Bush háborúja felemészti a védelmi költségvetést, és csökken az Egyesült Államok képessége arra, hogy bármely más nemzetbiztonsági fenyegetésre választ tudjon adni.

Az iraki csapaterősítést elítélő szenátusi kezdeményezésekkel szemben a képviselőházi tervezetben nem esik szó arról, hogy a kongresszus felhasználja-e egyetlen fegyverét célja elérésére, vagyis hogy esetleg nem szavazza meg a csapatküldés költségeit. A Fehér Ház világossá tette, akárhogyan is alakul a képviselőházi vita, akármilyen határozatot fogad is el a kongresszus, a meghirdetett ütemben folytatják a csapatok küldését Irakba.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik