Külföld

Megalakult Bosznia új központi kormánya

admin
admin

2007. 02. 10. 11:06

Több mint négy hónappal a választások után Bosznia és Hercegovina parlamentje pénteken megválasztotta a balkáni ország új központi kormányát.

A 41 fős központi törvényhozás 31 képviselője támogatta szavazatával a szerb Nikola Spiric vezette új kabinet megalakulását, kilenc ellene szavazott, egy honatya pedig tartózkodott. A miniszterelnökkel együtt tíz – három szerb, három horvát és négy muzulmán – tagból álló új központi kormányban a kulcsfontosságú tárcák közül a külügyit Sven Alkalaj, a pénzügyminisztériumot Dragan Vrankic, a biztonságit Tarik Sadovic vezeti.

A parlamenti választásokat tavaly októberben tartották, az új kormány megalakulását azonban mindeddig hátráltatták a javarészt a horvát és a muzulmán pártok között dúló viták, amely fejlemény a nemzetközi közösség éles bírálatát váltotta ki. A kormány végül pénteken alakulhatott meg, a boszniai szerbek legjelentősebb politikai pártja, a Milorad Dodik vezette független szociáldemokraták soraiba tartozó Spiric vezetésével, összesen öt politikai alakulat tagjainak a részvételével.

Vannak még vitás kérdések

Ez Bosznia negyedik olyan központi kormánya, amely az 1992-1995-ös boszniai háborút lezáró daytoni békemegállapodás alapján jött létre.

Olli Rehn, az Európai Unió (EU) bővítési biztosa Szarajevóban nyilvánosságra hozott közleményében üdvözölte a kabinet megalakulását, amelyet egyúttal a reformok folytatására biztatott.

Az uniós tagságra törekvő balkáni ország már lezárta a társulási megállapodásról folytatott tárgyalásokat az EU-val, az egyezményt azonban még nem írták alá, mert a Bosznia két felén létrehozott két államalakulat, a boszniai Szerb Köztársaság és a horvát-muzulmán föderáció az EU követelése ellenére sem tudott megegyezni rendőrségeik egyesítéséről.
Spiric a kormányalakítást követen a reformok felgyorsítását ígérte, maga is a rendőrségi reformot nevezve egyik fő feladatának.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.