Nagyvilág

Korrupcióért ítélték el a Hyundai elnökét

Három év letöltendő börtönre ítélte a dél-koreai Hyundai autógyárcsoport elnökét, Csung Mong Kut hétfőn az elsőfokú bíróság Szöulban. A vád szerint több mint 100 milliárd vont (85 millió euró) terelt a vállalati vagyonból egy megvesztegetési alapba, amelyből kijárókat pénzelt és saját számlára is költött.

Az elnök a másodfokú ítéletig továbbra is szabadlábon maradhat – az engedélyt a bíróság a dél-koreai nemzetgazdaság érdekével indokolta -, és teljes ellenőrzést gyakorolhat a vállalat fölött.

A 68 éves Csungot tavaly áprilisban vették őrizetbe, júniusban egymillió dollárt érő óvadék ellenében szabadon bocsátották. Az ügyészség hat év szabadságvesztést kért, a védelem figyelmeztetést szeretett volna elérni, a vádlott érdemeire és rossz egészségi állapotára hivatkozva. A cégelnök maga elismerte vétkességét, bocsánatot kért és enyhe ítéletben reménykedett, mert – mint mondta – szeretné elérni munkája célját: a világ ötödik számú autógyárává emelni a Hyundait. A Hyundai – a hozzá tartozó Kiával együtt – a hatodik legnagyobb autógyárcsoport a világon, és 2010-re az első öt közé akarnak kerülni.

A bíróság részben elfogadta az érvelést: az ügyészség és a védelem kérései között középen kiszámolt ítéletet azzal indokolta, hogy noha kétségtelenül bűncselekmény történt, tekintetbe kell venni Csung kiemelkedő hozzájárulását Dél-Korea gazdaságának fejlődéséhez.

Csung Mong Ku a legidősebb még életben lévő fia Csung Ju Jungnak, aki 1947-ben a Hyundai csoportot, majd 1967-ben a Hyundai Motor autógyárat alapította. Csung Mong Ko 1999 óta vezeti a Hyundait, addig a nagybátyja, Csung Sze Jung volt az elnök.

Mindazonáltal az ítélet a Dél-Koreában ilyen esetekben szokásosnál kissé erősebb: 2004-ben a bíróság háromévi felfüggesztett börtönre ítélte például a legnagyobb dél-koreai olajfinomító, az SK Corp. vezérigazgatóját azért, hogy továbbra is be tudja tölteni fontos állását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik