Nagyvilág

Putyin mégsem jelöli ki utódát

Vlagyimir Putyin orosz elnök szokásos évi nagy nemzetközi sajtóértekezletén csütörtökön kijelentette, hogy nem jelöli ki utódját a 2008-ban esedékes elnökválasztásra, hanem több jelölt közül demokratikus úton a nép fogja megválasztani az új államfőt.

Nem lesz kijelölt utód az elnöki posztra – mondta Putyin csütörtöki sajtókonferenciáján, ahol arról beszélt, hogy személyes preferenciáit csupán a kampányidőszak alatt fogja ismertetni. A második hivatali időszakát töltő orosz elnök az alkotmány értelmében nem indulhat még egyszer az elnökválasztáson. Közvélemény-kutatások szerint az orosz társadalom mintegy fele egy Putyin által javasolt jelöltet szeretne választani az államfő utódjául.

Putyinnak ez a hatodik nemzetközi sajtókonferenciája az elmúlt hét év alatt, amelyre idén több mint ezer újságíró akkreditáltatta magát. Az eseményt egyenesben közvetítik a főbb orosz televíziós csatornák. Putyin pozitív mérleget vont az orosz gazdaság elmúlt évéről, és leszögezte, hogy a Kreml nem fogja kihasználni az ország gazdasági potenciálját külpolitikai célok elérése érdekében. Putyin szerint nem igazak azok a vádak, amelyek szerint Moszkva ilyet tesz.


Leszögezte ugyanakkor, hogy Moszkva nem köteles támogatni más országok gazdaságát, kiváltképpen, ha olyan hatalmas segítségről van szó, amely összemérhető az adott ország költségvetésével. “Ilyet senki se tesz, hát akkor miért követelik tőlünk?” – kérdezett vissza egy amerikai újságíró kérdésére válaszul az orosz elnök.


Putyin fogadkozott, hogy Oroszország energiapolitikájában teljes mértékben figyelembe veszi a tranzit- és fogyasztó országok érdekeit, mindig is törödott velük. “Megteremtettük a tranzit piaci körülményeit. A szakértők ezt tökéletesen értik. Meg kéne ezt köszönni nekünk, de mi a végbemenő események iránti rosszindulatot és félremagyarázást tapasztalunk” – mondta Putyin.


Az orosz elnök bírálta a rakétavédelmi rendszer közép-európai telepítésére vonatkozó amerikai tervet és közölte, hogy Oroszország “igen hatékony” választ fog rá adni. Putyin elutasította azt az amerikai érvelést, amely szerint Washington Európát védelmezné Iránnal szemben, és közölte, hogy a rendszer “közvetlenül érinti” Oroszországot.


“Szakembereink nem úgy ítélik meg, hogy a kelet-európai rakétavédelmi rendszer a terroristák vagy Irán ellen irányulna. Lehet-e valóba terroristák ellen harcolni ballisztikus rakétákkal?” – tette fel a kérdést az orosz elnök, aki szerint Moszkva gondolkodik azon, hogyan szavatolja külső biztonságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik