Nagyvilág

Sokan szavaztak Szerbiában

Véget ért a szerbiai parlamenti választás, mely a vártnál magasabb részvétel mellett zajlott, elemzők szerint a hatvan százalékot is elérheti azok aránya, akik éltek választói jogukkal. Bár többen is győztesnek hirdették ki magukat, az eredmények egyelőre még nem ismertek. Az előrejelzések szerint a radikálisok nyerhetnek, ám könnyen lehet, hogy mégsem ők alakíthatnak kormányt.

A szavazóhelyiségek este nyolc órakor zártak be Szerbiában. A köztársasági választási bizottság (RIK) adatai szerint egy órával a zárás előtt, 19 órakor a részvétel 56,7 százalékos volt. A testület vezetője, Mihajlo Rulic szerint a választáson komolyabb szabálytalanságok nem történtek. A választást megfigyelő a Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért (CESID) nevű civil szervezet vezetője, Zoran Lucic is azt mondta, hogy a végeredményt érdemben nem befolyásoló kisebb incidensektől eltekintve a választás szabályos volt.

Békében, viszonylag magas részvétel zajlott a szavazás a békefenntartók felügyelete alatt a Koszovóban is megnyílt szavazóhelyiségekben, ahol szinte csak szerb nemzetiségűek járultak az urnákhoz.

A radikálisok lehetnek a befutók

Zoran Lucic, a CESID igazgatója azzal magyarázta a vártnál magasabb részvételt – a szervezet hatvan százalék körülire várja az arányt -, hogy a szavazásra jogosul polgárokat “rendkívül érdekli az ország jövője”. Politikai elemzők egyetértettek abban, hogy Szerbia jelenlegi legerősebb pártja, a Vojislav Seselj feltételezett háborús bűnös vezette, ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) ezentúl is a legnagyobb frakcióval fog rendelkezni a parlamentben, de a győzelem nem lesz elegendő a kormányalakításhoz. Kormányt vélhetően a demokrata tömbbe sorolt pártok fognak alakítani, amelyek között lesznek várhatóan kisebbségi alapon szerveződő szervezetek is – közöttük magyar pártok -, amelyek számára három éve eltörölték az ötszázalékos parlamenti küszöböt.

Boris Tadic szerb elnök, az ellenzéki Demokrata Párt (DS) vezetője ugyanakkor biztos pártja győzelmében. Azt hangoztatta vasárnap, hogy a választás után mihamarabb meg kell alakítani a kormányt, fontos ugyanis, hogy az országnak legyen olyan hatalmi intézményrendszere, amely képes tárgyalni Koszovó jövőbeni státusáról és kihasználni a német EU-elnökség adta lehetőségeket. A DS listavezetője, Ruzica Djindjic – a meggyilkolt, első szerbiai demokrata miniszterelnök, Zoran Djindjic özvegye – azt mondta, hogy Szerbiában az európai irányultságú pártok fognak győzni, és a DS megszerzi a mandátumok 25-30 százalékát.

Kormányzásra készülnek mások is

Vojislav Kostunica miniszterelnök, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke a választások fontosságát hangoztatta, mondván, az új alkotmány elfogadás után befejeződik az ország Állami-jogi rendszerének kiépülése. Az SRS elnökhelyettese, Tomislav Nikolic arról beszélt, hogy amennyiben pártja megragadja a kormányrudat, változásokat hoz Szerbiának, az ország fejlődésnek indul, megkezdődik a leszámolás a bűnözéssel, a kormány teljesen Koszovó megőrzésének szenteli tevékenységét, stratégiai partnernek Oroszországot fogja tekinteni, de kérni fogja a Nyugat segítségét és együttműködését is.

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt hangoztatta, hogy a választás új lehetőséget jelent Szerbia számára, a polgároknak pedig azokra kell adniuk voksukat, akik tudnak felelősen viselkedni, nehogy a parlament “balkáni kocsmához” hasonlítsoN úgy, mint a leköszönő.

A RIK-nek január 25-én kell közzétennie a választás végleges eredményeit, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az urnák zárása után néhány órával közzétett nem hivatalos CESID-es eredmények általában kevéssé térnek el a hivatalos végeredményektől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik