Nagyvilág

Az USA cáfolja a megállapodást Észak-Koreával

Az Egyesült Államok és Észak-Korea „bizonyos megállapodásra" jutott főtárgyalóik e heti berlini tárgyalásain – közölte az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője közleményében, Washington azonban cáfolta, hogy kétoldalú tárgyalások folytak volna.

Észak-Korea a két fél közvetlen párbeszédeként méltatta a megbeszéléseket. Christopher Hill amerikai külügyi államtitkár-helyettes, az észak-koreai atomprogramról folyó hatoldalú tárgyalássorozat amerikai küldöttségvezetője és Kim Kje Gvan észak-koreai főtárgyaló kedden, szerdán és csütörtökön is megbeszéléseket folytatott a német fővárosban, amit az észak-koreai külügyminisztérium kétoldalú tárgyalásként értékelt. A phenjani közlemény szerint pozitív és őszinte légkörben folytak a tárgyalások, amelyeken bizonyos megállapodásra jutottak.

A megállapodás tartalmáról azonban egy szót sem ejtettek a közleményben. Tony Snow, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy Christopher Hill egy észak-koreai képviselővel tárgyalt, előkészítendő a hatoldalú tárgyalások következő fordulóját. Snow közölte, hogy Hill Berlinből Szöulba, Tokióba, majd Pekingbe utazik tovább. Christopher Hill a berlini tárgyalások után nem nyilatkozott, ám a hét elején azt mondta, hogy hasznosak ezek a megbeszélések.

Az amerikai diplomata nem tulajdonított különösebb jelentőséget azoknak a sugalmazásoknak, hogy áttörést hozhatnak a tárgyalások. A Yonhap dél-koreai hírügynökség egy neve elhallgatását kérő dél-koreai diplomatától úgy értesült, hogy a Hill–Kim találkozó eredményeként valószínűleg a jövő hónap elején megtartják az észak-koreai atomprogramról folyó hatoldalú tárgyalások következő fordulóját. Nagy valószínűséggel február 5-én Pekingben ülnek össze ismét a két Korea, Oroszország, az Egyesült Államok, Kína és Japán képviselői.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik