Nagyvilág

44 áldozatot követelt a Kirill orkán

Legkevesebb negyvennégy ember vesztette életét az Európán átsöprő Kirill orkán miatt, amely súlyos fennakadásokat okozott a légi és a vasúti közlekedésben is.

Nagy-Britanniában legalább tizenhárom, Németországban tizenegy, Hollandiában hat, Lengyelországban hat, Csehországban három, Franciaországban három, Belgiumban pedig két halálesetet jelentettek péntek délig. Nagy-Britanniában a helyenként 160 kilométer/órás sebességgel dühöngő szélviharban kidőlő fák és leomló falak alatt lelték halálukat az áldozatok, köztük egy kétéves gyermek. A szigetországban pénteken több településen szünetelt a tanítás az iskolaépületekben keletkezett károk vagy áramszünet miatt.


Óriási pusztítás

Németországban, ahol a mostanihoz fogható, helyenként 200 kilométer/órás sebességet is elérő széllökésekre az utóbbi csaknem 30 évben nem volt példa, ugyancsak kitépett fák, ledőlt falak és kiszakadt ajtók okozták tizenegy ember halálát, köztük egy másfél éves kisgyermekét. Észak-Rajna-Vesztfáliában, az ország legnépesebb tartományában öt személyt csaptak agyon kidőlt fák.


A sérültek száma meghaladja a százat. Az anyagi károk szerte az országban tetemesek, de felmérésük legkevesebb egy napot vesz igénybe. Sok helyen pénteken zárva maradtak az iskolák, és elsősorban a keleti országrészben számos településen még pénteken reggel is szünetelt az áramszolgáltatás.

44 áldozatot követelt a Kirill orkán 1

Az orkán kidöntött egy villanyoszlopot /Képgaléria/ (MTI/EPA)


Hollandiában a hat személy közül négy életét ugyancsak rájuk zuhanó fák oltották ki. A kormány válságstábja felszólította a lakosságot, hogy ne merészkedjen ki az utcákra. Lengyelországban – ahol hat emberéletet követelt az orkán – Wroclaw, Varsó és a Mazuri-tavak környékén számos település áram nélkül maradt. A szél házak tetejét tépte le Wroclawban, Lodzban és Krotoszynben.

Áram nélkül maradtak Csehországban

A csehországi Óriáshegység legmagasabb pontján, a Snezkán óránkénti 214 kilométeres sebességet ért el a szélvihar. Prágában a történelmi Károly-hídon csütörtök este óránként 164 kilométeres sebességű szél tombolt. Több ezer ember maradt áram nélkül az éjjel, ezért a Cseh Energetikai Művek (CEZ) péntek reggel ellátási szükséghelyzetet hirdetett ki az ország egész területén.
44 áldozatot követelt a Kirill orkán 2

Tűzoltók próbálják járhatóvá tenni az utat (MTI/EPA)


Szlovákiát megkímélte az orkán: nem követelt emberéletet, de még csak komolyabb sérülést sem okozott és jelentősebb károk sem keletkeztek – jelentette Keszeli Ferenc, az MTI pozsonyi tudósítója. Riadókészültséget léptettek életbe Kalinyingrádban, a Balti-tenger partján fekvő, Litvánia és Lengyelország közé beékelődött orosz enklávéban. Az előrejelzések szerint a kiadós esőzéssel kísért szélvihar Oroszország középső részét is el fogja érni.
Az orkán számos országban megbénította a vasúti közlekedést, és súlyos fennakadásokat okozott a légi forgalomban.

Tízezrek a német állomásokon

Németország történetében először csütörtök kora este az egész országban leállt a vasúti forgalom. A német államvasút vezetősége péntek reggel közölte, hogy a közlekedést – az időjárási körülményeknek megfelelően – csak fokozatosan állítják helyre, ami azt jelenti, hogy a pályaudvarokon továbbra is óriási fennakadások várhatók. Utasok tízezrei töltötték az éjszakát az álló szerelvényekben, illetve az állomásokon. Sokként érte a berlinieket reggel az a hír, hogy az éjszaka leszakadt egy többtonnás acélgerenda az ultramodern főpályaudvar üveghomlokzatából, egy másik gerenda pedig kivált a homlokzatból, de nem zuhant le. A hatóságok azonnal kiürítették Európa legnagyobb pályaudvarát, ahol a forgalom azóta is szünetel.

A Londonból Párizsba és Brüsszelbe közlekedő Eurostar szuperexpressz csütörtök esti szerelvényeinek indítását törölték, de pénteken reggel már a szokásos menetrend szerint jártak – tudatta a francia vasúttársaság. Hollandiában szintén leálltak a vonatok, Nagy-Britanniában számos szerelvény vesztegelt az állomásokon. Az orkán a közúthálózatot sem kímélte: becslések szerint a brit autóutak mintegy 5 százaléka megrongálódott. Lengyelországban leállt a Krakkó és Zakopane síparadicsom közötti vonatközlekedés, és le kellett zárni a Varsó és Poznan közötti autóút egy szakaszát, mert egy lámpaoszlop az úttestre dőlt.


Leállt a közlekedés


A British Airways 130 légi járata törlésére kényszerült a londoni Heathrow és a manchesteri repülőtéren, köztük a helyi idő szerint csütörtökön este nyolc órakor esedékes, 867-es számú budapesti járatát is lemondta. A liverpooli légikikötőben ugyancsak számos gép indítását elhalasztották. A világ legforgalmasabb kompkikötőjében, a délkelet-angliai Doverben csak csütörtök este indult útnak az átkelő forgalom.

A németországi Frankfurtban, a kontinentális Európa legnagyobb repülőterén csütörtökön este összesen 200 járatot töröltek. A düsseldorfi és a hamburgi légikikötőben ugyancsak korlátozott volt a forgalom. Svájcban mintegy száz repülőgép nem indulhatott útnak vagy szállhatott le a zürichi, bázeli és a genfi légikikötőben. Franciaországban 19 olyan légi járatot töröltek, amely Roissy és Heathrow között közlekedett volna. A prágai Ruzyne repülőtéren az esti órákban a rossz időjárás miatt többtucatnyi járat indulását elhalasztották, de pénteken már nem voltak nagyobb fennakadások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik