Súlyos Fidel Castro kubai vezető állapota, miután komplikációk léptek fel nála a vastagbelén gyulladásos folyamatok miatt végrehajtott három sikertelen műtét után – írta az El País című spanyol napilap. Az újság internetes oldalán kedden megjelent cikk szerint Castro az első, a vastagbél egy részét eltávolító operáció után fertőzést kapott, amely hashártyagyulladássá fajult.
Eltérő vélemények
Orvosai szerint állapota „nagyon súlyos”, és a kubai politikust már intravénásan táplálják. A napilap a Gregorio Maranón madridi kórházban dolgozó két orvosi forrásra hivatkozott, ennek a kórháznak az egyik neves orvosa, José Luis García Sabrido sebész decemberben személyesen vizsgálta meg Castrót.
A spanyol CNN riporterének információi szerint ugyanakkor Sabrido doktor kedden alaptalannak nevezte az El País állítását. “Alaptalan minden olyan információ, amely nem közvetlenül Fidel Castro orvosaitól származik” – jelentette ki a Gregorio Maranón madridi kórházban nyilatkozó spanyol orvos.
Ha felépül, visszatérhet
Sabrido a vizsgálatok után nem részletezte, hogy milyen betegsége van Castrónak, de leszögezte, hogy nem rákról és nem valamilyen másfajta rosszindulatú, végzetes kórról van szó. A spanyol orvos nem zárta ki, hogy Castro, amennyiben „teljesen felépül”, visszatérjen a kormányzásba.
Fidel Castro tavaly augusztus 13-án töltötte be 80. életévét. Július 27-én sürgősséggel hajtottak rajta végre bélműtétet, és azóta nem jelent meg a nagy nyilvánosság előtt.
Néhány nappal később ideiglenes jelleggel átadta a hatalmat öccsének, Raúl Castrónak, ami olyan spekulációkat indított el, hogy annyira beteg, hogy talán soha nem tér vissza a hatalomba. Egészségi állapotáról hivatalosan nagyon keveset közöltek, és betegségét államtitoknak nyilvánították.
Az Egyesült Államok hírszerzési szolgálatai feltételezik, hogy Castro hasüregét daganatos betegség támadta meg, és a politikusnak csak hónapjai vannak hátra.
Chávez: nem súlyos az állapota
“Fidel Castro műtét utáni felépülése lassú folyamat és nem mentes a kockázatoktól” – jelentette ki kedden Hugo Chávez venezuelai elnök, a kubai vezető szoros szövetségese, aki cáfolta a Castro súlyos állapotáról szóló spanyol lapértesülést.
“Nincs súlyos állapotban, ahogyan azt egyesek állítják és nincs rákja sem” – mondta újságíróknak az ecuadori látogatáson tartózkodó Chávez. “Azt mondta nekem, hogy ez egy lassú felépülési folyamat és hordoz magában kockázatokat. Végül is 80 éves” – tette hozzá a venezuelai államfő, aki január elején beszélt utoljára telefonon Castróval.